Szerkesztőség
2014.06.04.
Az egyszerű ételeket azzal tehetjük vonzóvá, hogy szép küllemmel ruházzuk fel. Bemutatunk egy könnyen készíthető sajtos szendvicset, ami nemcsak finom, de hagyományos darabolása miatt még formája is gusztusossá teszi.
Szerkesztőség
2014.06.03.
Az egyik belföldi nyaralásunk alkalmával ügyetlenségünk folytán nem kis küzdés árán került fel a sok bringa az autó tetejére. Amint kikanyarodtunk utcánkból elkezdett esni az eső, majd folytatta mindaddig, míg haza nem értünk. S újabb nehézségek árán leszedtük az 5, nem használt bringát a tetőről. Ez volt az a pillanat, amikor úgy döntöttünk, csakis bérlünk kerékpárt, ha nyaralás alatt vágynánk kerekezni.
Szerkesztőség
2014.06.01.
Gyermekkoromban imádtam kiszaladni a kertbe és tépdesni a koranyári borsóhüvelyeket, majd gyors pucolás után dobáltam a számba a szemeket. Akkoriban még nem nagyon barátkoztam a zöldségekkel, ám a puha, semmihez sem hasonlítható édes borsó íze elvarázsolt.
Szerkesztőség
2014.05.31.
Arra, hogy a gyerekrajzokon feltűnő lepkék pillangóvá szépülő illusztrációvá nemesedése hogyan és mikor kezdte inspirálni a home dekort, majd lepte el a belső tereket, nehéz válaszolni. Bárhogy is történt, finoman díszíti a legkomolyabb otthonokat is.
Szerkesztőség
2014.05.30.
A szóról már réges rég nem a földtan elmélet és a tápanyagban gazdag termőtalaj jut eszünkbe, hanem a krémes állagú eledel. De mi is a humusz valójában, mit érdemes tudnunk róla?
Szerkesztőség
2014.05.30.
Egészséges ételekre vadászva sokszor eshetünk abba a hibába, hogy miközben egy szempontból fontosnak ítélt élelmiszert választunk, kiderül, hogy annak az átlagosnál magasabb a cukortartalma. Jellemző ez például a boltokban kapható üdítőitalokra, gyümölcslevekre, vagy az egyébként magas rosttartalmunk miatt kívánatos müzli szeletekre.
Szerkesztőség
2014.05.29.
A legjobb, amit tehetünk balkonnövényeinkkel vagy fűszer és zöldséges kiskertünkkel, illetve dísznövényeinkkel, ha esővízzel öntözzük virágzó és burjánzó saját flóránkat. Néhány kis lépéssel begyűjtve az esőt könnyen visszaadhatjuk a természetnek, ami neki jár.
Szerkesztőség
2014.05.27.
A nyári élményekhez kimagaslóan hozzátartozik a grillezés. Nézzük, mire érdemes odafigyelni, hogy a hús igazán ízletes, omlós legyen.
Szerkesztőség
2014.05.25.
Korábbi cikkeinkben részletezett esküvői előkészületek, helyszín kiválasztása után jöhetnek az apró részletek, dekorálási ötletek. A kis finomságok, amitől egyedi lesz a különleges napot körbeölelő környezet.
Szerkesztőség
2014.05.24.
Itt a nagy grillszezon. Ami mindenkinek jó, az ínycsiklandó illatok szagolására kényszerülő szomszédon kívül. Néhány tipp, hogy a hangulat és az ízek is elkápráztassák a meghívottakat.
Szerkesztőség
2014.05.22.
Holmi gasztrotudományos vagy sztárséf által ajánlott, újdonságnak vélt megoldás helyett ezúttal is felmenőim örökérvényű, fülemben csengő életbölcsességéhez fordulok: „Tégy egy kis cukrot minden sós ételbe, sózd csipetnyit a süteményeket!”
Szerkesztőség
2014.05.21.
Még szerencse, mert ennél praktikusabb megoldás előre elkészített italok vagy akár csak citromkarikákkal, eperdarabokkal felturbózott víz ízléses tálalására nem létezik. Ugye senki nem teszi a dobozos üdítőt vagy a műanyag flaskát a szépen megterített asztal közepére????