Szerkesztőség
2023.05.12.
A Procter&Gamble Magyarország az elmúlt két évben több mint 20 000 fát ültetett Magyarországon a MyForest Közösségi Erdőkért Alapítvánnyal együttműködve. A vállalat idén új programot indít: ’Ültessünk jobb levegőt, tanítsuk gyerekeinket!’ kampánya a környezettudatos nevelést támogatja, és gyümölcsfák telepítését ösztönzi az Iskolakertekért Alapítvánnyal közösen.
Szerkesztőség
2023.05.08.
A legtöbb négylábú gondos és szerető gazdival él együtt, megfelelő mennyiségű táplálékot, törődést és szeretet kapva. Vannak azonban olyan társállatok, akiknek kevésbé szép élet jutott, az utcáról, árokpartról kerültek védettebb körülmények közé, s most menhelyen élnek, örökbefogadásra várva – róluk gondoskodik a SPAR Magyarország, illetve az Országos Állatvédőrség Alapítvány akciója, mely során állatvédő szervezetekkel karöltve állateledel-gyűjtést rendeznek az INTERSPAR áruházakban.
Nem lenne ugyanolyan minőségű az életünk, ha a szaglásunk megromlana. Ma már a gépek is "szagolhatnak", de a saját észlelésünket még nem képesek helyettesíteni.
Egész nap nem tudsz kiverni egy dallamot a fejedből? Pedig nem is igazán kedveled? Hozzád tapadt.
Szerkesztőség
2023.04.24.
Tudtad, hogy az élelmiszerpazarlás is hozzájárul a klímaváltozáshoz? A nem tudatos vásárlói döntések miatt fejenként évente körülbelül 65 kilogramm ételt dobunk a kukába, pedig egy kis odafigyeléssel rengeteg pénzt és energiát megspórolhatnánk
Nem csak allergia elleni készítménnyel veheted fel a küzdelmet az allergiával szemben.
Szerkesztőség
2023.04.14.
„Ő miért ilyen? Most miért viselkedik így? Soha nem fogom megérteni ezt az embert!”. Tegye a szívére a kezét, a munkahelyén ön is jó párszor feltette már ezeket a kérdéseket.
Köztudott, hogy fővárosunkat szerte a világban ismerik és szeretik. Nem csoda, hogy feltűnhet filmekben is.
Gyökeresen átalakítja a városiasodás az élőhelyeket - derül ki abból a kutatásból, amelyet az ELKH Ökológiai Kutatóközpont, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és a dániai Aarhus Egyetem munkatársai végeztek.
Az Antarktisz körüli tengeri jég területe rekordalacsony szintre süllyedt, a tudósok szerint ennyire szélsőséges helyzetre még nem volt példa. A jég kiterjedése várhatóan még tovább csökken, mielőtt az idei nyári
Van más módja is annak, hogy felvegyük a küzdelmet a tavaszi fáradtsággal.
A szabad szemmel láthatatlannak vélt internetnek is van karbonlábnyoma egy kutatás szerint. A közösségi platformok közül a TikToké néz ki a „legrosszabbul”, de a Facebook és a Netflix használatával is