Szerkesztőség
2014.07.07.
A legújabb kutatások szerint sok pszichológiai probléma hátterében a magzatkorban elvesztett ikertestvér áll. De ezekről az ikergyerekekről még az édesanyáknak sincs tudomása, mert a legtöbb esetben nyom nélkül szívódnak fel.
Szerkesztőség
2014.07.03.
Még ma is vannak olyanok, akik kétségbe vonják, hogy az öt érzékszerv által tapasztaltakon túl létezik hatodik érzék is, amely a tudatalattival van összeköttetésben. De akkor mivel magyarázhatók egyesek különleges megérzései?
Szerkesztőség
2014.07.02.
Ha karikás szemmel ébredünk, azt rendszerint a fáradtságnak, a kialvatlanságnak, vagy egy átdorbézolt éjszakának szoktuk betudni.Míg ezek is lehetnek az olimpiai tekintet hátterében, a génjeink ugyanúgy hatalmas szerepet játszanak az árnyas ívek kialakulásában.
Szerkesztőség
2014.06.30.
Léteznek olyan párkapcsolatok, házasságok, melyben a felek mindent együtt csinálnak. Természetesen ez lehet fokmérő, hogy mennyire kerültek közel egymáshoz, ám mégis léteznek olyan dolgok, amit soha nem tesz meg egy nő, ha kellően bölcs.
Szerkesztőség
2014.06.29.
Manapság luxusnak számít egy kiadós pihenés. Állandóan fent vagyunk, rengeteget dolgozunk, tanulunk vagy csak szórakozunk. Mivel az agyműködésben és a hormonháztartásban is jelentős szerepet játszik a pihentető alvás, van néhány tanácsunk ennek eléréséhez.
Szerkesztőség
2014.06.26.
Gyerekkorunkban állandóan azt hallottuk: lélegezzünk jó mélyeket, hiszen ezzel minél több oxigén jut szervezetünk sejtjeihez! Egy alternatív módszer azonban épp az ellenkezőjét bizonyította be: kevesebb oxigénbevitellel különböző egészségügyi problémák megszüntethetők.
Szerkesztőség
2014.06.25.
Mindannyian szeretünk egyedül lenni olykor-olykor, de a túlzásba vitt magányosság olyan komoly következményekkel is járhat, hogy az e területen végzett kísérleteket néha félbe is kellett szakítani, olyan szélsőséges reakciókat váltott ki a résztvevő alanyokból.
Szerkesztőség
2014.06.23.
Múlt héten az arcdiagnosztikáról írtunk, amellyel a szervezet hiánybetegségeit fejthetjük meg az arcunkon. Most pedig az arcelemzés háromezer éves tudományával a személyiségre következtethetünk. Ennek ellenére, ha lehet, ne ítéljünk első látásra, mert ennél összetettebb a képlet.
Szerkesztőség
2014.06.19.
Arcunkon nem csak az érzelmek mutatkoznak meg, hanem a hiánybetegségek is. Cikkünk első részében az 5000 éves múlttal rendelkező kínai arcdiagnosztikára támaszkodva a betegségekre utaló jeleket vesszük sorra, a második részben a személyiségünkről árulkodó arcelemzésről írunk.
Szerkesztőség
2014.06.18.
Azok az emberek, akik tisztességesen megreggeliznek, több kalóriát égetnek el a nap folyamán, és a vércukorszintjük sem hullámzik, szemben azokkal, akik inkább a délelőtti koplalást választják.
Szerkesztőség
2014.06.16.
A várandósság boldogságos állapotában azért lássuk be, szinte minden kismama félőn tekint a jövőbe a tekintetben, hogy a pocaknövekedés megkíméli-e hasát a terhességi csíkoktól, vagy sem? Nos, erről a genetika dönt, de jó hír, hogy fel lehet venni ellene a harcot.
Szerkesztőség
2014.06.15.
Nem csak anyáinktól kaphatunk jótanácsokat a szerelem terén, hanem bizony gyakran apáink is megörvendeztetnek minket hasznos párkapcsolati tanácsokkal. Bár ők néha túlságosan is féltenek minket, azért tudnak néhány dolgot a párkapcsolatokról.