Egy hete még arról adott hírt a média, hogy New Yorkban két, ebolával megfertőződött beteget kezelnek karanténban. Aztán hogy Spanyolországban és Kanadában is van egy-egy gyanús tüneteket produkáló beteg, akiket kórházba vittek. Szombaton Németországból jelentették, hogy ebolával fertőzőtt területről érkezett haza és hányingerrel, magas lázzal jelentkezett valaki egy hamburgi kórházban. Szerencsére róla azóta kiderült, hogy közönséges vírusfertőzésről van szó. Tegnap pedig azt tudtuk meg, hogy ebola-fertőzés gyanújával a romániai ploiesti kórházban kezelnek egy férfit, bár az orvosok maláriára gyanakodnak, mert egyelőre nincs magas láza. A németországi laboratóriumba küldött minták eredménye ma érkezett meg, és jó hír, valóban „csak” maláriáról van szó, tehát még sincs egy országhatárnyira tőlünk az ebola!
Ugyanakkor a WHO egészségügyi szükségállapotot rendelt el Nigériában, mert az ebolavírus 40 éve alatt, mióta létezik, ez az eddigi legnagyobb járvány Afrikában. Már 1779 fertőzőttnél és 961 halálos áldozatnál járunk.
A betegség eleinte klasszikus vírusfertőzés tüneteivel jelentkezik (pl. láz, izomfájdalmak), majd kialakulnak a vérzéses lázra jellemző tünetek, mint a hasmenés, hányás, fokozott vérzékenység, végül többszervi elégtelenség és keringési sokk alakul ki. A betegség a Kongói Demokratikus Köztársaságban található Ebola folyóról kapta a nevét, ahol először okozott járványt 1976-ban. Szintén nagyobb járvány volt 1995-ben Zaire-ban, 2000-2001-ben Ugandában, s most zajlik az eddig legnagyobb méretet öltött járvány, ami Sierra Leonét, Guinea-át, Libériát és Nigériát érinti. Sem specifikus terápia, sem hatékony védőoltás nem áll egyelőre rendelkezésre, de az amerikai betegeknél a helyzet sürgősségére való tekintettel egy fejlesztés alatt álló gyógyszert alkalmaztak, a hírek szerint hatásosan. A betegség halálozása 50-90 százalék körüli. Az Ebola-vírus fertőzött testnedvekkel - vérrel, nyállal - közvetlenül terjed, tehát nem légúti betegség, vagyis például tüsszögéssel nem lehet elkapni. Szintén nem lehet átadni a fertőzést papírpénz megfogásával vagy szúnyogcsípéssel.
Bár a román eset még sem ebola, a szakemberek szerint nem lehetetlen, hogy Magyarországra is bejusson a vírus. Ennek ugyan rendkívül kicsi az esélye, és szinte biztos, hogy elszigelt eset maradna. Ha valakin ebolára utaló jeleket tapasztalnak, a Szent László Kórház elkülönített részlegébe szállítják, a beteg vérmintájából pedig az Országos Epidemiológiai Központban néhány óra alatt diagnosztizálják a vírust. Magyarországon egyébként kidolgozott eljárásrend van az ilyen súlyos fertőző betegségek kiszűrésére és a betegek elkülönítésére, gyógyítására, valamint a további járványügyi intézkedésekre.
(fotó: hirek.ma)