Egy francia kutatás megállapította, hogy azok, akik rendszeresen fogyasztanak sonkát, szalámit, virslit és kolbászt, ezzel az étkezési szokásukkal kétszeresére növelik a mellrák kialakulásának esélyeit. Ám ha mindemellé bevesznek naponta egy vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmazó táplálékkiegészítő tablettát, a felvágottakkal megnövekedett veszélyt úgyszólván lenullázhatják azáltal, hogy megtámogatják az immunrendszerüket.
A kutatásban résztvevő francia tudósok 4684 középkorú nőt vizsgáltak meg 1994 és 2007 között. A résztvevők fele vitaminkapszulát kapott naponta egyszer, mely C, E vitaminokat, cinket, szelént és bétakarotint tartalmazott. A másik fele csak hatóanyag nélküli placebót kapott.
A 4684 nő közül 190-nél diagnosztizáltak mellrákot az évek során.
A kutatásból megállapították, hogy azoknál a nőknél alakult ki a betegség, akik feldolgozott húst ettek, viszont nem kaptak vitaminokat. Ha nem fogyasztottak táplálékkiegészítőket, ellenben rendszeresen ettek felvágottakat, ez két és félszeresére növelte a mellrák kockázatát, még úgy is, hogy a kutatók olyan szempontokat is figyelembe vettek, mint a kor, a dohányzás, illetve a családban korábban előforduló rákos megbetegedések.
Egy biztos, ártani biztos nem fog, ha rendszeresen szedünk vitaminokat, de a kutatás alapján akár komoly megelőző szerepe is lehet a kapszuláknak.
(Kép: fuelvictoria.com)