Két, azonos életkorú ember szervezete teljesen eltérő ütemben öregedhet az évek alatt. Például előfordulhat, hogy két negyvenéves férfi kívülről nagyjából egykorúnak látszik, belső egészségi állapota azonban már mást mutat. Az is lehet, hogy már külső jegyeik alapján megjósolható, kinek alacsonyabb, vagy magasabb a biológiai életkora, azaz szervezete hány évet is élt valójában? A biológiai életkort a vázrendszerünk állapota, belső szerveink működőképessége, érzékszerveink aktivitása, bőrünk állapota, hidratáltsága, izmaink tömege, a testzsírszázalékunk és természetesen pszichés állapotunk határozza meg. Ez a ma divatos anti-aging alapja, amikor a test valódi életkorát meghatározva ki lehet dolgozni egy olyan egészségügyi stratégiát, amellyel a hátrányok behozhatók, a hiányosság pótolhatók a hosszabb élettartam érdekében. Ezért érdemes tudni, hogy szervezetünk hol tart az öregedési folyamatban.
Erre természetesen léteznek egyszerű, interneten is kitölthető tesztek, de teljes képet a szűrővizsgálatok adhatnak, sőt, az igazán komoly "mérőeszköz" a DNS-vizsgálat. Ettől függetlenül négy pofonegyszerű tipp is segíthet betájolni korunkat.
1. Bőrrugalmassági teszt: csippentsük össze a bőrt kézfejünkön, majd elengedés után számoljunk, hány másodperc alatt simul ki újra. 1 mp – 20 év, 1-2 mp – 30 év, 3-4 mp – 40 év, 5-10 mp – 50 év, 11-30 mp – 60 év, 33-45 mp – 70 év, 46 mp felett – 80 év.
2. Egyensúlyi teszt: csípőre tett kézzel álljunk bal lábra felhúzott lábszárral! Mérjük, mennyi ideig vagyunk képesek egy lábon állni. A három próbálkozás közül a legjobbat vegyük figyelembe. 70 mp felett – 20 év, 60-69 mp – 30 év, 50-59 mp – 40 év, 40-49 mp – 50 év, 30-39 mp – 60 év, 20-29 mp – 70 év.
3. Mentális teszt: számoljunk hetesével vissza 100-ból! Mérjük meg, mennyi idő alatt jutunk el nulláig. Ha nem vagyunk még 40 évesek, akkor 20 másodpercen belül sikerülnie kell, ha 40-60 között vagyunk, akkor 25 másodpercen belül. Ezután egy perc alatt soroljunk fel minél több zöldség - és gyümölcsfélét! Ha nem vagyunk idősebbek 60 évesnél, akkor el kell jutnunk 15 tételig. Ha a két feladat bármelyike gondot okoz, végezzünk készségfejlesztő gyakorlatokat!
4. Koleszterin-teszt: vizsgáljuk meg szemünket a tükörben, van-e fehér ív a szaruhártya peremén? Ha kismértékű, annak oka a zsíros lerakódás, ha hosszú, erőteljes a vonal, huzamos zsíros étrendről árulkodik, ha pedig teljes fehér karika látszódik, aggodalomra adhat okot, forduljunk orvoshoz!
(fotó: medibid.bom)