Szerkesztőség
2014.10.15.
Dr Senga Omeonga sebészként dolgozik Libériában. Pontosan emlékszik arra, hogyan kapta el az ebolát.
Szerkesztőség
2014.10.13.
A Távol-Keleten, Kínában és Japánban a nők töredéke éli át súlyos változókori tüneteket, Japánban például nincs is kifejezés a hőhullámra. A titok a fitoösztrogénekkel teli étkezésben rejlik.
Szerkesztőség
2014.10.12.
Egyesek szerint az indigó gyerekek egyedülálló, különleges tehetséggel megáldott gyerekek. Ráadásul másfajta intelligenciával és tudattal rendelkeznek, mint a többiek.
Szerkesztőség
2014.10.09.
A számmisztika képviselői szerint az sem véletlen, hogy milyen házszám alatt lakunk. Én most hamarjában kiszámoltam, az előző házunk és a mostani lakásunk házszáma is megegyezik. Hm…
Szerkesztőség
2014.10.08.
Az októberi hónap a mellrák elleni küzdelem időszaka, ilyenkor szerencsére sokkal nagyobb figyelmet kapnak a betegség megelőzéséről szóló kampányok és ismeretterjesztők is.
Szerkesztőség
2014.10.06.
Egy belga zeneszerző vállalta a feladatot, hogy elkészít egy “dalt”, mely csak és kizárólag Tourette-szindrómások által kiadott hangokból áll.
Szerkesztőség
2014.10.05.
Valamilyen furcsa ok folytán mindig azt hisszük, hogy tökéletesnek kell lenni, most azonnal. Mert különben nem leszünk elég jók a munkában, a párkapcsolatban, a gyermeknevelésben. Tudtad, hogy néha lehet hibázni?
Szerkesztőség
2014.10.02.
Donnie és Ronnie most októberben, a 63. születésnapjukon megdöntik azt a Guiness-rekordot, amit egy olasz sziámi ikerpár tartott. Ezzel ők válnak minden idők leghosszabb ideig élt sziámi ikerpárjává.
Szerkesztőség
2014.10.02.
Tudományosan bizonyított tény: valóban nagyobb védelemmel vagyunk felruházva, ha hiszünk az őrangyalokban, ám ennek egészen más áll a hátterében, mint azt elsőre gondolnánk.
Szerkesztőség
2014.10.01.
Biztosan már eddig is sok fogyókúrás tippet hallott, olvasott, de mégis úgy érzi, nem sikerül megszabadulnia a felszökött kilóktól. Ennek az az oka, hogy a tanácsok rendszerint rövid távra szólnak. Ezzel szemben mi most eláruljuk, hogyan egyen, és miként vélekedjen az ételekről, hogy megőrizhesse egészséges súlyát egy életen át.
Szerkesztőség
2014.09.29.
Talán nincs fájdalmasabb, mint elveszíteni egy gyereket. Akár magzat korában, akár a szülés alatt, vagy később, bölcsőhalál, vagy valamilyen baleset következtében. Nagy segítség ilyenkor egy perinatális gyásztanácsadó.
Szerkesztőség
2014.09.28.
A túllihegett könyvsiker rossz hatással van a nők önértékelésére – állítja egy amerikai tanulmány. Az eredmény nem meglepő, ám lássuk is milyen más összefüggéseket találtak!