Szerkesztőség
2014.08.11.
A legfrissebb sajtóhírek szerint már Romániában is elkülönítettek egy férfit, aki az ebola tüneteihez hasonló jeleket észlelte magán. Megnyugodhatunk, a laboreredménye maláriát mutatott ki.
Szerkesztőség
2014.08.10.
Nárcisztikus személyiségű ismerősei mindenkinek vannak. Szerencsés esetben csak ismerősei. De hogyan azonosíthatjuk őket? Mindössze egyetlen kérdést kell föltenni.
Szerkesztőség
2014.08.07.
Az csak egy dolog, hogy a születésnapi tortánkon hány gyertya ég, ugyanis kronológiai életkorunk nem feltétlenül egyezik meg biológiai életkorunkkal. Vajon hány évesek vagyunk valójában?
Szerkesztőség
2014.08.06.
Azt mondják, lakást, vagy házat vásárolni legalább akkora stresszel jár, mint egy közeli hozzátartozó elvesztése. De vajon tényleg összehasonlíthatóak a minket ért kellemetlen élethelyzetek? Számos szakember annak próbált utána járni, hogy mérhetőségük alapján sorrendbe tegyék az egyes felkavaró eseményeket.
Szerkesztőség
2014.08.04.
Mióta az amerikai Raymond Moody pszichiáter Élet az élet után című könyvében 1975-ben nyilvánosságra hozott 150, a halálközeli élményekről szóló beszámolót, azóta osztja meg a világot a téma.
Szerkesztőség
2014.07.31.
Csak az tudja, milyen csodálatos érzés egy csöppnyi babát átölelve szoptatni, akinek volt szerencséje egyszer is megtapasztalni. Holnap ünnepeljük a Szoptatás Világnapját, szombaton pedig családi sétára invitálják a témára nyitott családokat.
Szerkesztőség
2014.07.30.
Azoknál a nőknél, akik hetente több, mint három cukros üdítőitalt isznak meg, nagyobb az esélyük a mellrák kialakulására, állapította meg egy kutatás.
Szerkesztőség
2014.07.28.
Ha vagyunk olyan szerencsések, hogy saját autónk van, sőt, esetleg még színének megválasztásában is részt vehettünk, akkor bizony árulkodhat a személyiségünkről.
Szerkesztőség
2014.07.27.
Sokat tanulhattunk már a rossz kapcsolatokból és a rossz kapcsolat ismérveiről, arról azonban kevesebb szó esik, mit is tanulhatunk egy jó kapcsolatból. Most ezeket vesszük sorra.
Szerkesztőség
2014.07.24.
A kánikula még a legkitartóbb emberekről is levarázsolja a hosszú nadrágot. Előkerülnek a pucér lábak, olykor meglepően csúnya dizájnnal.
Szerkesztőség
2014.07.23.
A nevetés a legjobb orvosság, tartja a mondás, és most már azt is tudjuk, hogy ez tudományosan is bizonyított tény. De milyen egyéb pozitív velejárói vannak egy kiadós kacagásnak?
Szerkesztőség
2014.07.21.
A legújabb pszichológiai kutatások szerint a XXI. század embere lassan képtelen a teljes ellazulásra, mert a digitális kütyük miatt állandó készültségben áll.