Sokan ismerik azt az érzést, amikor egy autóút vagy hajózás hirtelen nem élmény, hanem küzdelem lesz. Szédülés, émelygés, hideg veríték. Mintha a testünk fellázadna az utazás ellen. Valójában nem betegségről van szó, hanem egy különleges idegrendszeri reakcióról, amit kinetózisnak is neveznek.

A kulcs az egyensúlyért felelős belső fülben rejlik. Ez a rendszer folyamatosan figyeli, hogyan mozog a testünk, miközben a szemünk is információkat küld a környezetünkről. Normál esetben ezek az információk összhangban vannak, de utazás közben nem biztos.

Az autóban ülsz és olvasol. A tested és a belső füled érzékeli a mozgást, a szemed viszont egy fix pontra (a könyvre) koncentrál, így azt hiszi, hogy nem mozogsz. Ez az ellentmondás összezavarja az agyat, amely ezt a helyzetet stresszként értelmezi, és beindítja a rosszullétet.

Ugyanez történik a tengeren is. A hajó folyamatosan ring a hullámokon, de a mozgás nem egyenletes, így a test és a látás által érzékelt információk nem illeszkednek egymáshoz. Ezért alakul ki a klasszikus tengeribetegség.

Miért van az, hogy egyesek különösen érzékenyek erre, míg mások szinte soha nem tapasztalják? A válasz részben egyéni adottság. Az emberek mintegy harmada hajlamosabb a kinetózisra, és ebben szerepet játszhat a genetika, az életkor és az idegrendszer érzékenysége is.

A gyerekek például gyakrabban érintettek, mert az egyensúlyrendszerük még fejlődésben van. Felnőttkorra sokan kinövik ezt az érzékenységet, de nem mindenki.

Az sem véletlen, hogy bizonyos helyzetekben erősebbek a tünetek. A hátsó ülésen utazva, kanyargós úton, vagy ha nem látjuk az utat, a szemünk még kevésbé tudja követni a mozgást, így nagyobb az esély a rosszullétre.

A tünetek sokfélék lehetnek. Szerepelhet köztük az enyhe émelygés, a hányás, a szédülés, a fáradtság vagy koncentrációs nehézség.

Ugyan kellemetlen, de ez a reakció nem veszélyes. Sőt, a test egyfajta védekező mechanizmusa, amely arra reagál, hogy nem tudja egyértelműen értelmezni a környezetet. Ráadásul az agy képes alkalmazkodni. Ha gyakran kerülünk hasonló helyzetbe, idővel megtanulja kezelni az eltérő ingereket az agyunk.