Szerkesztőség
2014.08.28.
Mintha az utóbbi időben nem csak a melegek coming outolnának, egyre többen, köztük hírességek verik nagydobra: náluk a kenyér mindkét oldala vajas.
Szerkesztőség
2014.08.27.
Miután felnő az ember és kirepül a szülői házból, óhatatlanul is eltávolodik a testvéreitől. Ha odáig harmonikus viszonyt ápoltak egymással, akkor nem lesz gond a későbbiekben is jóban maradni, ha viszont már gyerekkorban is temérdek konfliktus árnyalta be a kapcsolatot, azon rendszerint a fizikai távolság és az érettebb gondolkodás sem segít.
Szerkesztőség
2014.08.25.
Emlékeznek a 27 idegen igen című filmre? A főszereplő az örök koszorúslány, aki az összes barátja esküvőjét végig asszisztálja olyan türelemmel, ami a valóságban csak keveseknek adatik meg.
Szerkesztőség
2014.08.24.
Iskolakezdés kapcsán szinte mindig csak a gyerekek szemszögéből közelítik meg a témát, pedig a szülőknek sem leányálom a szeptemberi mókuskerék beindulása!
Szerkesztőség
2014.08.21.
Egyre több nő keres igazi kihívást a sportban, ezért nem elégszenek meg a lightos táncórákkal, hanem keményen püfölik a boksz-zsákot valamelyik edzőteremben.
Szerkesztőség
2014.08.20.
Túl sok feldolgozott hús fogyasztása megduplázza a mellrák kialakulásának kockázatát, állítja egy kutatás, majd sietve hozzáteszi, megnyugtatásunkra: a veszélyt csökkenthetjük táplálékkiegészítők szedésével.
Szerkesztőség
2014.08.17.
Napjainkban egyre inkább terjedőben van az a hozzáállás, miszerint gyermek felnevelése nélkül leélni az életünket egyszerűen vonzó. Ki is találtak erre egy fogalmat: gyerekmentes nők.
Szerkesztőség
2014.08.14.
Miközben Robin Williams halála megdöbbentette a világot, sokan arra gondolnak: nem lehetett volna-e megmenteni az Oscar-díjas színészt ettől az alattomos betegségtől?
Szerkesztőség
2014.08.13.
Egy kutatás megállapította, hogy a kutyatulajdonosok tíz évvel is fiatalabbnak érezhetik magukat kortársaiknál, és e szerint is viselkednek. Nem csak aktívabbak, de szellemileg is frisebbek azoknál, akik nem tartanak otthon állatot.
Szerkesztőség
2014.08.11.
A legfrissebb sajtóhírek szerint már Romániában is elkülönítettek egy férfit, aki az ebola tüneteihez hasonló jeleket észlelte magán. Megnyugodhatunk, a laboreredménye maláriát mutatott ki.
Szerkesztőség
2014.08.10.
Nárcisztikus személyiségű ismerősei mindenkinek vannak. Szerencsés esetben csak ismerősei. De hogyan azonosíthatjuk őket? Mindössze egyetlen kérdést kell föltenni.
Szerkesztőség
2014.08.07.
Az csak egy dolog, hogy a születésnapi tortánkon hány gyertya ég, ugyanis kronológiai életkorunk nem feltétlenül egyezik meg biológiai életkorunkkal. Vajon hány évesek vagyunk valójában?