Sokan hitetlenkednek ilyen történeteken, de a mérhető eredményt még a szkeptikusoknak is el kell fogadniuk. Egy májátültetésen átesett 9 éves ausztrál lánynak, Demi-Lee Brennannak az operáció után megváltozott a vércsoportja. A megdöbbent orvosok szerint ez amiatt történhetett, hogy a donorszervből átjutott őssejtek beépültek a kislány csontvelejébe és "átkapcsolták" az immunrendszerét.
Vagy ott van az a 37 éves angol asszony, aki azt állítja, hogy teljesen megváltozott a személyisége, amióta út vesét kapott, még olvasási szokásai és ízlése is átalakult: Dosztojevszkij és Jane Austen érdekli, míg korábban jobbára csak szórakoztató, könnyed olvasmányokat vett kézbe. Aztán egy 35 éves nő egy callgirl szívét kapta meg. Elmondása szerint korábban különösebben nem érdekelte a szex. Ma szinte kielégíthetetlen, a férjét olykor sztriptízzel is hajlandó szórakoztatni. Sőt, olykor a páciens és a donor között rendkívül intenzív hasonlóság alakul ki, mint például annál a kisfiúnál, aki egy vízbe fulladt kisgyermek szívét kapta meg, és azóta irracionális víziszonyban szenved.
Persze nem mindenkivel történnek ilyen mélyreható pszichés változások. Dr. Paul Pearsall amerikai kardiológus több mint száz átültetésen átesett beteggel készített interjút, akik úgy gondolták, hogy valamiféle kapcsolatban állnak új szívük előző, elhunyt tulajdonosával. Az általuk elmondottakat úgy ellenőrizte, hogy először a pácienseket, majd hozzátartozóikat és végül az elhunyt donorok rokonait és barátait is kikérdezte az élet fontos területeiről: táplálkozásról, szexualitásról, a foglalkozásukról. (17 esetet a Journal of Near-Death-Studies c. folyóiratban publikált.) A transzplantáltak több mint 10 százalékánál a műtét után 2-5 jellegzetes párhuzam alakult ki a donorral összehasonlítva.
A pszicho-neurokardio-immunológia új tudomány, amely ezzel a különös jelenséggel foglalkozik. E szerint agyunk hormonjai és sejtjei az egész testben mindenütt megtalálhatók. Tehát agyunk az egész testben jelen van! Agyunk vegyi anyagai, a neurotranszmitterek és hormonok a szívben is kimutathatók. A gondolatok, érzelmek, félelmek és álmok tehát nemcsak agyunkban, hanem szívünkben is zajlanak. Ez a „celluláris memória”, vagy „sejtmemória” az új szívvel átköltözik a recipiens szervezetébe. Ez azt jelenti, hogy azok a jelek, amelyeket a szív az átültetés után kibocsát, olyan információkat tartalmaznak, amelyeket korábbi tulajdonosa „a szívén viselt”.
(forrás: tgy-magazin.hu, life.hu, fotó: discovermagazine.com)