Mivel természetes hajtóerőnk, hogy mindig jobban szeretnénk teljesíteni, egy idő után hajlamosak vagyunk túl sok mindent magunkra vállalni, ezt persze nehezebb menedzselni. A teljesítési kényszertől pedig szorongunk és stresszesek leszünk.
Az agyunk folyamatosan észleli a környezetet, amelyben létezünk. Keresi az energia-befektetésre figyelmeztető jelzéseket, mint például az otthonunk tisztántartása vagy a munkánkból adódó kötelezettségeink. Amikor káosz vesz körül minket, az agyunk ezt úgy érzékeli, hogy sürgős tennivalónk van és nem szelektál, csak figyelmeztető jelzéseket küld. A sok kapott impulzus pedig feszültséget generál bennünk, amitől stresszesek leszünk.
Folyamatosan pipálgatja a tennivalókat a listáról és percenként nézi az értesítéseket az okostelefonon? Bizonyára sokaknak ismerősen hangzik. Van, akinek működik, de ha ettől csak stresszes lesz, inkább tegyen egy lépést hátra. Ezeknek a módszereknek az a lényege, hogy több szabadságot adjon, nem pedig az, hogy lekössön.
A kulcs a stratégiában van. Ezen módszerek hatékonysága tényleg a megtervezettségen múlik, mert az állandó rendezgetéssel csak azt a látszatot keltjük, hogy haladunk.
1. Állítsunk föl egészséges határokat
Először is, jobban járunk, ha minden reggel számba vesszük, hogy milyen tennivalónk van, de haladjunk csak szépen sorban. Hagyjunk időt a dolgok megtervezésére, de a hatékonyságra is! Adjunk 10-25 percet magunknak arra, hogy igazán hatékonyak legyünk, felturbózva ezzel teljesítőképességünket.
2. Csak az arra érdemes dolgokat jegyezzük fel
Először nézzük meg, milyen területeken van káosz. A beérkező levelek között, a számítógépen lévő dokumentumok között, vagy éppen a garázsban. Gondolkodjunk olyan megoldásokon, amivel könnyen rendszerezhetjük őket! Inkább ezzel töltsünk több időt; ha jól megterveztük, a kivitelezésre majd úgyis kevesebbet kell szánni.
3. Hagyjuk a papírokat
Levelek, reklámanyagok, szórólapok… mind a táskánk mélyén landolnak. Nem is csoda, ha kész káosznak érezzük magunkat. Ezeket a dolgokat három helyen tartsuk: a kukában, otthon vagy pedig digitalizáljuk őket. Máris jobban érezzük magunkat, és higgyük el, a táskánk is sokkal könnyebb lesz.
www.huffingtonpost.com
(Fotó: www.123print.com)