Elszámíthatjuk magunk, mert többet vásároltunk, de az is lehet, hogy nem úgy fogy a sonka és a tojás, mint reméltük. Mit tegyünk a maradékkal?
A húsvét a tojásallergiások legádázabb ellensége, elvégre az ünnep tojás nélkül olyan, mint a karácsony fenyőfa nélkül: elképzelhetetlen. Ám senkinek sem kell lemondania a finom falatokról, mert a tojás könnyedén
Kevés hozzávalóval is lehet nagyot alkotni. Mutatunk néhány igazán tavaszi és húsvéti dekorációt otthonra.
A hétvégén egyetlen asztalról sem hiányozhat majd a húsvét jelképévé vált tojás, amitől méltatlanul keveset tudunk, annak ellenére, hogy szinte minden ételünkben fellelhető. Most talán az is kiderül, hogy a
Talán nem is tudjuk kedvenc fogásainkról, hogy a függőséget okozó dolgok kategóriájába tartoznak, elvégre egy falat keksz vagy jégkrém nem tűnik ördögtől valónak. Habár szervezetünk, és agyunk addiktív központja más
Ízük mellett egészségünkre gyakorolt hatásuk miatt is kedveljük a fűszernövényeket. Tartsuk is meg jó szokásunkat.
A mosás, főzés, takarítás amolyan velejárója a női sorsnak, és a különélésnek is. Legalábbis a társadalom szemszögéből. Ha azonban a házimunkáért is fizetés járna, nagyon hamar meggazdagodnának az otthon maradt
Termeld meg saját üvegházadban zöldségeidet, ha biztos helyről szeretnéd beszerezni élelmiszeredet.
A hangyák és csótányok egyaránt felélednek a jó idő közeledtével, ami a kertes és panelházak lakóinak szívét nem tölti el örömmel, sőt. A hemzsegő hangyák, és szinte árnyként suhanó csótányok
A macskák is szenvedhetnek stressztől, szorongástól. Vajon mi váltja ki náluk a stresszt, hogyan lehet észrevenni a bajt, illetve van-e megoldás a tünetek megelőzésére, kezelésére?
Nemcsak kezelhetőbbek, de képezhetőbbek is. Cserébe viszont kevésbé kiegyensúlyozottak, mint fajtiszta társaik a németországi kutyatulajdonosok szerint.
Egyre inkább fel kell ismerünk, hogy ez a jövő, ha meg akarjuk menteni bolygónkat és magunkat is.