Jump to content

Bolyhos, fakó ruhák? Hogyan mossunk megfelelően?

2017. 06. 14. 17:00

Sokan azt gondolják, a mosás pofon egyszerű dolog, hiszen csak bedobjuk a koszos ruhát a gépbe, és 1-1,5 óra után tisztán kiszedjük. Valójában azonban, nem mindegy, hogy mit és milyen gyakran, valamint milyen programon mosunk.

Feketék, fehérek, színesek, pamut, selyem, ágynemű, törölköző, és még lehetne sorolni, hogy mennyi minden van, amit nem lehet akármivel és akárhogyan mosni. A mosásnak megvannak az íratlan szabályai, amit ruháink tartóssága érdekében nem árt figyelemmel kísérni.

A mindennapi használatban lévő textíliák, a ruhák, törölközők, takarók, plédek mosására célszerű különösen nagy gondot fordítani, hiszen tökéletes telephelyei a baktériumoknak, kórokozóknak és a poratkáknak. Minden nap érintkezünk velük, ezáltal verejtéket, hámsejteket, hajat, faggyút tartalmaznak. Éppen ezért fontos odafigyelni arra, hogy milyen időközönként mossuk őket.

Milyen gyakran mossunk?

Kétféle embertípus van, az egyik minden nap képes kimosni a ruháit, a másik pedig megvárja még jó adag összegyűlik, így 1-2 mosással letudja az egész dolgot. A fehérneműket ajánaltos minden használat után mosni, a nőknél kivételt képeznek ezalól a melltartók, melyek 3-4 napig minden problémától mentesen hordhatóak.  A nadrágok 5-6 napig is bírják, anélkül, hogy ártalmasak lennének bőrünkre, és egészségünkre. A pólókat, ingeket, pulóvereket célszerű minden használat után összegyűjteni, majd anyag és szín szerint szétválogatva megfelelő programon kimosni. Ha valaki hajlamosabb az izzadásra, a ruha hónalj részét érdemes naponta kimosnia, és úgy tenni a szennyesek közé, így a színét és a dezodor, valamint a verejték szagát is kitudja belőle szedni, néhány pillanat alatt.

Nehezebb eset a lepedők, plédek, paplanok és párnák kérdése, melyek nagyobb helyet foglalnak a mosógépben, súlyuk miatt nem is célszerű őket egyszerre kimosni. Az ágyneműket a nagy melegben célszerű legalább kéthetente cserélni, betegség, kutya-, macskaszőr esetén hetente mossuk. Így megakadályozhatjuk a kórokozók elszaporodását. Fontos, hogy ezeket a textíliákat mindig magas hőfokon (60-90°C ) mossuk, legalább 1,5 óráig.  Ne csak a huzatokra gondoljunk, időnként a paplanokat és a párnákat sem árt megtisztítani, ugyanis a por és a baktériumok előszeretettel húzódnak meg a szövetek között.

Mire kell figyelni?

A mosógép méretétől és teljesítményétől függ, hogy mennyi textíliát bír el egy mosásra, különösen párnák, plédek és törölközők esetén figyeljünk erre. Ezeket otthon is könnyen kimoshatjuk, azonban vannak, akik inkább tisztítóba adják ezeket a textíliákat.  A szövetkabátot, bőrkabátot, téli kabátot, síkabátot, és minden olyan ruhaneműt mely anyaga kényes, vagy a bélése hajlamos a szakadásra, csomósodásra vigyük tisztítóba. Lehet, hogy 1-2 mosást véletlenül túlélnek az otthoni gépben, de anyagának, tartásának, nem tesz jót egy közel 1,5 órás mosás. Ezeknél az anyagoknál a hőfok és a tisztítási eljárás sem mindegy, valamint az sem,hogy mivel mossuk őket, ezért is célszerű tisztítóba adni, ahol szakszerűen megszabadítják őket a szennyeződésektől, és ez nem megy az anyag minőségének rovására.

A törölközőket 2-3 naponta cseréljük, nyáron ha megizzadunk, vagy strandolunk, akkor ajánlatos azonnal tiszta törölközőt használni, ilyenkor ne várjunk vele 2 napig.

Van amit inkább kézzel mossunk...

Az olyan kényes anyagokat, mint a selyem, csipke kézzel mossuk, langyos vízben öblítve. A foltos ruhákat célszerű a mosógépbe helyezés előtt folttisztítóval, vagy mosóporral átdörzsölni a problémás területeken, így könnyebben kiázik a szennyeződés a mosás során. A gyapjú szintén nagyon kényes, érdemes azt is tisztítóba vinni, ugyanis mosás során elveszti a formáját, és rengeteg vizet szív magába. Magas hőfokon a mérete is megváltozhat. A ruhák cimkéin általában látható, hogy milyen mosást ajánlanak a készítők. Célszerű ezeket az előírásokat betartani, ha nem csak egyszer-kétszer szeretnénk felvenni az adott ruhaneműt.

Frissességük és tisztaságuk megőrzése érdekében, mindig ügyeljünk arra milyen mosószert választunk, a fehéret a fehérrel, a színeset a színessel mossuk, használjunk öblítőt, de kerüljük a nagyon édes illatúakat, mert a mosószerrel vegyülve kellemetlen illatot is kölcsönzöhetnek a ruháknak.

Hogy megőrizd ruháid szépségét, a gép tisztán tartására is figyelj. Rendszeresen töröld ki az öblítő és mosószer adagoló részét, valamint a dob és a gumi közötti részt, ugyanis a manapság gyakori mosógélek, és az öblítő is megtapad benne, a ruhákból távozó szennyeződésekkel együtt, melyek, ha nincs tisztán tartva a gép, egy idő után mosásnál foltot és elszíneződést hagynak a ruhákon.

 

(Forrás: marmalade.hu l Kép: pixabay.com)