Keresés
Címkék
hideg címkékhez kapcsolódó elemek
Néhány fok is sokat számít
Habár a nappalok viszonylag szárazak és melegek a héten, de éjszakára már jócskán lehűl az levegő. Egy fárasztóbb nap után jól esik egy meleg zuhanyt vagy fürdőt venni, de kiszállva
Üdv ősz, már vártunk!
Talán a gyerekek várták legkevésbé az ősz jöttét, hiszen ez az évszak számukra egyenesen arányos az iskolakezdéssel. Tény, ez így van, de számos szépsége van ennek az évszaknak, akárcsak társainak.
Vigyázat, a fázás ragadós!
Hiába öltözünk fel a januári hidegben jó melegen, ha azt látjuk, hogy mellettünk a buszmegállóban valaki nagyon reszket. Már csak a látványtól azonnal mi is fázni kezdünk, fedezték fel brit
Jó tett helyébe jót várj!
Egy hajléktalan férfi az összes pénzét felajánlotta egy diáklánynak, hogy az biztonságosan haza tudjon menni taxival. Jó tette nem maradt hála nélkül, a lány többszörösen visszafizette: az elmúlt napok során
Miért nem fázik a madarak lába télen?
Miközben az emberek egyre vastagabb kabátokba, bélelt csizmákba bújnak, a körülöttünk élő verebek, galambok, varjak és kacsák ugyanabban a szettben pompáznak, mint forró nyári napokon. De vajon hogyan tudnak megküzdeni
Hatékony arcápolás télen is
A hideg őszi szél, a kevés napfény, a központi fűtés szárító hatása bizony nem kímélik az arcbőrünket sem. Íme hét egyszerű lépés, amivel még a téli hónapokban is megőrizhetjük arcunk
Csillogó, selymes ajkak
Beköszöntött a hideg, szeles idő, így minden felület, amit a szél és a hideg ér, sokkal nagyobb fokú időjárási viszontagságoknak van kitéve, mint amelyet fed a kabát, a kesztyű, a
Három apró őszi veszélyforrás futáskor
Az ősz valóban optimális időszak arra, hogy kiélvezzük a tél beállta előtti szabadtéri mozgás-lehetőségeinket. Azonban fokozottan kell figyelnünk néhány komolytalannak tűnő, mégis veszélyt hordozó részletre.
Miért is élvezzük az őszt?
Még csak egy napja köszöntött be az új évszak, de már teljesen novemberi hangulatunk van. Ne csak a hidegre és fázós reggeli káoszra gondoljunk. Most felsoroljuk nektek azokat az okokat,
Készülj az őszre tudatosan
A sokórás napsütést felváltotta a hidegebb, párásabb, nedvesebb idő, az ősz köszöntött be. Ezzel együtt elkezdődött az iskola is. A gyerekek és a felnőttek is igazán ilyenkor tudnánk a legjobbakat
Frontok jönnek és mennek
Ideges vagy, olyan belső feszültség van benned, hogy majdnem lerepül a koponyatetőd és még görcsös fejfájás is társul a napodhoz. A hidegfront hatásai akár így is megnyilvánulhatnak.
Őszi munkák, ha még nem tettük volna
Még néhány hét és valóban belelépünk a hideg, fagyos időjárás kevésbé kedvelt hónapjaiba. Szeretett kertünkben végezzük el az utolsó simításokat, a lassan visszavonulót fújó természetet felkészülten adjuk át a télnek.