Jump to content

Néhány fok is sokat számít

2015. 10. 28. 10:00

Habár a nappalok viszonylag szárazak és melegek a héten, de éjszakára már jócskán lehűl az levegő. Egy fárasztóbb nap után jól esik egy meleg zuhanyt vagy fürdőt venni, de kiszállva a kádból az sem árt, ha a lakásban is kellemes a hőmérséklet.

Ki szereti a hétköznapok végét vagy a hétvégéket több réteg ruhában tölteni? Ahhoz pedig még nagyon nincs ínyedre, hogy fűts a lakásodban? Ideje lenne a nyílászárókat is cserélni, de annak anyagi vonzata jelentős? Vannak ennél költségkímélőbb és kisebb beruházással járó megoldások, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy lakásod melegebbé váljon.

Még a legújabb és frissen helyükre rakott nyílászárók is eresztenek be némi levegőt, ami szükséges is, különben a lakás penészesedéséhez vezetne. Amikor kint hideg és szeles az idő, megérezzük a lakásban is. Ez ellen sokat tehetsz, ha leengeded a redőnyöket az ablakokon, feltéve, hogy van. Ha nincs, akkor sem kell megfagynunk, de előre kell tekintenünk a jövőben. Hiszen ha már most fázol esténként, mi lesz veled az igazán nagy hidegben? Éppen ezért szerezz be vastag sötételőfüggönyt. Csak nevében sötételő, de nem muszáj barlangot kialakítani lakásodból, úgyhogy nyugodtan választhatsz a vastagabb függönyanyagból élénkebb színűt. A sárga vastag függöny például véd a hidegtől, viszont meleg hatást kelt szobádban. Vastag szélfogó függönyt nemcsak az ablaknál lehet alkalmazni, hanem az ajtónál hasonló szolgálatot tesz. A cúgos ablakra, ajtóra használhatsz szigetelőcsíkokat is, amelyeket saját magad fel tudod ragasztani a nyílászárók köré. Nem nagy befektetés, nem kell hozzá szakembert sem hívni, így eléggé pénztárcakímélő.

A hideg elleni küzdelem technikai kivitelezései mellett sokat tehetsz, ha optikailag próbálsz meleget kelteni otthonodban. Habár már festést nem biztos, hogy tervezel a lakásodban, de a meleg színű falak ilyenkor kimondottan jól jönnek. Nemcsak a falak színével játszhatsz és vihetsz meleget.

Használj meleg, puha szőnyegeket. Melegen tartja a lábadat, de ha a színe is meleg tónusú, akkor a hőérzetet is melegebbé teszi. A sok díszpárna is melegséget visz az otthonodba, pláne ha minden ülőalkalmatosságon van néhány. Egy csésze teával nagyon jó érzés belesimulni a párnákba.

A párás lakás is sokkal melegebbnek tűnik, mint a száraz levegőjű. Ez azonban nem egyenértékű azzal, ha a mosott ruhákat a lakásban szárítjuk. Arra kell törekedni, hogy a lakás páratartalma 40-60% között legyen. Radiátorodra rakj vízzel teli tálkát, és már a párásítást is megoldottad. Vásárolhatsz párásító készüléket is.

Meggyújthatsz néhány mécsest, illatosíthatod és párásíthatod a levegőt illatmécsessel is. meleget, párát és kellemes illatot is adnak.

(Kép forrása: www.familyhealthdiary.co.nz)