Szerkesztőség
2014.03.01.
„Utazd be a világot egy hétvége alatt!”- invitál a ma kezdődő Utazás kiállítás, amelynek külföldi díszvendége Tunézia. Mi egy kulináris utazásra hívunk meg, tarts és főzz velünk!
Szerkesztőség
2014.02.28.
Végre mindjárt itt a hétvége, amikor nem kell korán kelnünk és jó esetben addig lustálkodhatunk otthon, amíg csak kedvünk tartja! Érdemes ezt rögtön megünnepelni egy kiadós reggelivel, betartva az aranyszabályt: ’reggelizz, mint egy király!’
Szerkesztőség
2014.02.27.
Péntektől vasárnapig látogatható a lakberendezéssel, otthonteremtéssel kapcsolatos kiállítások tavaszváró nyitánya, a Konyhakiállítás.
Szerkesztőség
2014.02.26.
Az egyik csúnyácska, ennek tudatában próbál kompenzálni és mindenkit megfogni, magához hasonlatossá tenni, a másik olyan semmi különös kívülről, belső színes értékeit csak sejteti küllemével, olykor maga sem tudja, hogy hová is tartozzon, a harmadikról gyerekkorunkban még csak nem is hallottunk, mára távolságtartása ellenére népes tábor rajong érte.
Szerkesztőség
2014.02.25.
Huszonéve főiskolásként egy borús decemberi napon hátamra vettem a csomagom és meg sem álltam Thaiföldig. A világ, amelybe csöppentem örökre meghatározó élményekkel látott el, az addig ismeretlen illatok és ízek máig elkísérnek. Gyümölcsimádóként maga volt a Kánaán az ott töltött 2 hónap. Jelzem, a 90-es évek elején járunk, az ananászról és a kókuszdióról volt fogalmam, na de a többi gyümölcsöt még fotón sem láttam. Így esett, hogy a helyi piacon először némi fenntartással, majd kíváncsisággal szemléltem mindent, különösen a furcsa, piros kupacot, mintha trendi, jó bőrbe öltöztetett diókat láttam volna.
Szerkesztőség
2014.02.25.
Legalább annyira szeretünk utazni, mint az otthonunkat szépíteni. A kettő ötvözete egyenesen zseniális. Az utazás reggelén, kizökkenve a mindennapokból az embernek életre kel egy nevesincs összetett érzékszerve, amellyel egyszerre látunk-hallunk-ízlelünk-megérintünk-illatokat szívunk magunkba, szárnyalunk a helyi szokásokban, az ismeretlen kultúrában, s inspirál mindaz, amit észlelünk.
Szerkesztőség
2014.02.23.
A hippi hangulatú színátmenet használata végigsöpört a világon, büszkén viseljük bohókás hangulatunk mellé, mosolyra fakaszt tárgyainkat figyelve, nem úszta meg a gasztronómia sem és beköltözött a konyhába. Az alábbi összeállítással megmutatjuk, hogyan csatlakozhatsz az ombre hívők népes csapatához.
Szerkesztőség
2014.02.22.
Ez a tél nem kedvez a hóimádóknak. Annyira vágytam a hatalmas pihékre és hókupacokra, a kacagós szánkózásra és a téli havas túrázásokra. Még azt is elterveztük, hogy idén fejen álló hóembert készítünk.
Szerkesztőség
2014.02.21.
Az ombre szó jött, látott és győzött. Így tömören, velősen, senkit és semmit nem kímélve terjedt el a trendeket és divatot követők nyelvhasználatban. Mondhatnánk helyette, színátmenet, tónus, satír, árnyékolás… de nem mondjuk, Ő égett belénk dacosan.
Szerkesztőség
2014.02.14.
A Valentin nap óhatatlanul felpezsdíti a szürke, borús téli időszakot. Nem azért, mert aznap szerelemesebbnek illik lennünk. Az időzítés tökéletes. Néhány lépésre van a tavasztól, amit ilyentájt már nagyon várunk. Már később kezd sötétedni, többször süt a Nap, talán a kedvünk is jobb. Elkezdhetjük az otthon szebbé tételét ezzel a nappal, kedveskedhetünk párunknak akár azzal, hogy felturbózzuk a hálószobát.
Szerkesztőség
2014.02.13.
Főzni meg sütni nagyon szeretek, mert annyira jó érzés körülülni az asztalt és majszolni a frissen készült finomságokat, majd fürödni az elismerő szavakban. Vendéglátóipari főiskolásként ellestem sok hasznos praktikát, bebifláztam klasszikus recepteket, elmerültem a konyhatechnológia rejtelmeiben. A mélyvíz a saját háztartás vezetésével kezdődött. Szerencsére jó minta a szülői, nagyszülői háttér, gyakran fordulhatok telefonos segítségért felmenőimhez. Ezúttal is Nagymama húzott ki a bajból.
Szerkesztőség
2014.02.12.
A Valentin nap évről évre népszerűbb a szerelmesek körében. Mi néhány egyszerűen elkészíthető csokis ötlettel kívánjuk a boldogságot, nemcsak erre az egy napra.