Azon túl, hogy hazánk legnagyobb tava, és sokunk nyaralása is ehhez a vidékhez kötődik, történelmi jelentőségű leleteket is rejtegethet. Rejt is!
Az erdőben sétálva nem oldódnak meg az életünkben jelentkező problémák, mégis a természet közelsége gyógyírt jelenthet az emberi léleknek és egészségnek.
A nagyvárosokba erdőt telepíteni lehetetlen. Vagy mégsem? Milánóban megálmodták, megalkották a függőleges erdőt. A felfelé kiterjesztett növényvilág igencsak hatásosnak bizonyult.
Ébresztő! A Föld Órája 2019 kihíváshoz még most is lehet csatlakozni. Sőt, egész évben tartható kihívásra ösztönzünk mindenkit!
Hogyan éled meg a húsvétot? Hogyan szeretnéd megélni a húsvétot? A hagyományokat képviselve ünneplitek ezt az ünnepet, vagy utazást terveztek?
Nemcsak menedéket nyújtanak nyáron a hőség elől, hanem az elcsendesedésre is az egyik legalkalmasabb hely lehet bármelyik templom. Keresd fel hazánk csodáit!
A Maszkot ölt apraja-nagyja című farsangi készülődéssel megkezdődik csütörtökön a mohácsi busójárás, amelynek keretében hat napon át rekordszámú, 1600 jelmezes űzi a telet a Duna-parti városban.
A világ első űrhajósa, Jurij Gagarin "útvonalán" repülhetnek hamarosan az űrturisták, egyszer megkerülve a Földet - közölte Dmitrij Rogozin, az orosz űrhivatal, a Roszkoszmosz vezérigazgatója Twitter bejegyzésében.
Habár óriási teljesítmény egy nagy hegy csúcsára feljutni, a tibetiek 4-5 ezer méter magasságban élik életüket.
Február 14-e a szerelemesek napja, de mindenki vetett már véget valamilyen kapcsolatának, a zágrábi Szakítások Múzeumának alapítói úgy gondolták, érdemes megőrizni az elmúlt szerelem kedves emlékeit.
Egyáltalán nem kell kihagyni télen sem a természetben tett látogatásunkat, csupán kicsit felkészültebben kell nekivágni egy-egy túrának.
Valószínűleg a legtöbbet reflektorfénybe kerülő házak egyike volt, aminek jellegzetes barnás-fekete lépcsősora több csókot látott, mint egy templom.