Kivételesen nem a VOLTról, sem a BALATON SOUNDról, vagy a SZIGETről lesz szó, hanem egyházzenei fesztiválról lesz szó, ahol gregorián művek csendülnek fel Vác több templomában.
Egy világhírű énekest meg kellett műteni, hogy eltávolítsák a torkában növekedő daganatot. Hogy elkerülje, hogy a sebészek véletlenül megsértsék a hangszálait, hipnózisban énekelte végig az operációs eljárást.
Egy New York-i professzor szerint a tökéletes női orr formája tudományosan igazolható, és olyan hírességek lehetnek büszkék rá, mint Scarlett Johansson, Katalin hercegnő, vagy Kate Beckinsale.
Egész évben viselünk napszemüveget (nagyjából), de a nyár külön odafigyelést igényel. Ezért itt felsoroljuk a legjobb napszemcsi kombinációkat, amivel biztos mindenki figyelmét felkeltjük.
Ó, azok a régi szép idők, amikor még lehetett kertmozizni. Manapság ritkán és kevés helyen botlunk a szabad ég és a bőrünkön fújdogáló szellő együttes hatását nyújtó, a közeli gyorsvonat zakatoló hangját legyőzni próbáló, nem éppen aktuális filmeket vetítő csoportos mozizás élményébe.
Még ma is vannak olyanok, akik kétségbe vonják, hogy az öt érzékszerv által tapasztaltakon túl létezik hatodik érzék is, amely a tudatalattival van összeköttetésben. De akkor mivel magyarázhatók egyesek különleges megérzései?
Valószínűleg minden kisgyerekes szülő számára ismerős az a mérhetetlenül kellemetlen érzés, amikor éjszaka beoson a csemeték szobájába, hogy gondosan betakargassa őket, és közben rálép egy aprócska legókockára. A fájdalom, ami ilyenkor beléjük hasít, könnyen kiveri az álmot a szemükből. De vajon mi az oka, hogy egy pici kis műanyag ekkora kínnal jár?
A nyár nagy slágergyümölcse a csinos, piros, ízletes eper, melyet akár önmagában, vagy frissen felvert tejszínhabbal, akár egy pohár pezsgő kíséretében mindannyian szívesen fogyasztunk. Nem is csoda, hogy már a gondolata is boldog érzést vált ki legtöbbünkből.
Ha az ember a belváros romkocsmanegyedében jár, bizony cseppet sem csodálkozik azon, hogy külföldi fiatalok tömegei utaznak ide csak azért, hogy a környéken mulassanak esténként.
Tegnap volt Diana hercegnő születésnapja, amit egy róla készült cikkel szeretnénk megünnepelni. A hercegnő nem csak jóságával hívta fel a figyelmet, hanem kifogástalan stílusával. Nézzük a legjobb szereléseit, amik közül lehet, hogy valamelyiket még nem is láttuk.
Ha szerelmünkkel tervezünk közös utazást, akkor legtöbbünknek elsőre Párizs szokott beugrani, hiszen a francia főváros a legkézenfekvőbb romantikus úticél. Kár lenne azonban figyelmen kívül hagynunk a többi pompás várost, amik legalább ennyire megfelelőek egy kis enyelgő andalgásra, kéz a kézben párunkkal.
A borravaló-adás sokaknak az egyik legkellemetlenebb szokás: azt, ha nem vagy keveset adnak, cikinek érezhetik, ha viszont sokat, akkor baleknak tarthatják magukat, mondván, nem egyszer olyanért díjaznak, ami a delikvens munkaköri kötelessége.