Ha tetszett e cikk, esetleg abból hasznos információkat tudott meg, nyugodtan adhat némi borravalót! Valószínűleg megbotránkoznának a kedves olvasók, ha e sorok írója e mondattal fejezné be művét. Hiszen nem illendő pluszpénzt kérni azért, hogy az újságíró a tőle telhető legnagyobb pontossággal, szaktudással végezze a dolgát.

Léteznek azonban olyan szakmák, ahol a munkaköri kötelesség teljesítése nem zsinórmérték, a jatt szinte magától értetődő. Általában a szolgáltatásokban dívik a borravaló, amit az egyik legenda szerint annak a mintegy félezer évvel ezelőtt élt német kézművesnek „köszönhetünk”, aki 1509-ben az egyik vásárlójától ivópénzt – németül: trinkgeldet – kért. Egy másik legenda azonban úgy tartja, először a pincérek kaptak borravalót – hogy mikor, arról nem szól a fáma –, hogy a vendég kontójára igyanak egy pohárkával.

Magyarország annyira elfajult e szokás átvételével, hogy az gyakorlatilag úgy működik, mint a hálapénz az orvosoknál: éttermekben, benzinkúton, újságosnál, taxiban akkor is illik adni, ha történetesen a kliens nem elégedett a kiszolgálással. Csupán egy íratlan szabály alakult ki: stewardess-nek és temetésen nem illik borravalót adni.

Noha nem létezik borravalós etikai kódex, az ember sokszor pórul járhat. Az például, ha egy benzinkúton a sorban közvetlenül előttünk fizető 17 ezer forint értékű tankolásnál nem kér vissza a 20 ezresből, sokakat arra késztet, hogy ők is az eredetileg szándékoltnál bőkezűbben díjazzák a…mit is? Azt, hogy benzint vett? Amit ráadásul sokan saját maguk töltenek be, vagy azért, mert amit lehet, szeretnek maguk intézni, ergo utálnak kérni, vagy eleve nem akarnak abba a dilemmába esni, hogy akkor most mennyit is adjanak a készségesen ajánlkozó benzinkutasnak. E művelet után a kút pénztárosának jattot adni olyan, mintha a közértben nem kérnénk vissza az aprót…ugye milyen furcsán is néznének ránk?

Borravaló-adási beidegződésünk akkor üthet vissza, amikor például egy étteremben olyankor is díjazunk, midőn a cég a „neki járó” 10 százalékkal már eleve megnövelte számlánk végösszegét. Előfordult olyan eset, amikor egy baráti társaság egyik tagja csak a sokadik alkalommal vette észre e turpisságot, miután a vendéglátóipari egység szemérmetlenül hagyta, hogy a delikvensek rendszeresen rátették a maguk 10 százalékát. E felismerésnek persze meglett a böjtje, a haverok rögvest más helyet kerestek.

A szervizdíjra tehát érdemes figyelni, már csak azért is, mert ez már Magyarországon is egyre jobban dívik, egy sor országban – jelesül Olaszországban – pedig eleve nincs is olyan számla, amely ne tartalmazná azt. Pedig borravalót legfeljebb csak akkor lenne szabad adni, amikor valaki nagyon elégedett a szolgáltatással, bár ez esetben temérdek szakma képviselője tarthatná jogosan a markát.

Aki pedig el akarja kerülni a kellemetlen helyzeteket, az legjobb, ha kártyával fizet (bár a beszámított szervizdíj így sem kerülhető el), annak átnyújtásánál ugyanis könnyebben nyelhető le „a tegyen rá 10 százalékot” szöveg, mint amikor a pincér órákon keresztül kotorászik nagy műgonddal a tárcájában, látszólag apró után kutatva, valójában azonban a megváltó, „hagyja csak!” felszólításra várva.

(Fotó: www.ahgz.de)