Szerkesztőség
2014.11.20.
Több évtizede terjedt el, ám most újra felkapott lett az a ’játék’, ami számtalan balesettel és halálos áldozattal járt az elmúlt időszakban a kamaszok körében. A neve: fojtogatós játék.
Szerkesztőség
2014.11.19.
Az ingerszegény környezet hallucinációkat, depresszív gondolatokat, szorongást okozhat. Ezt egy érdekes kísérlet bizonyítja, amire biztosan nem jelentkeznék önkéntesen. A résztvevőket igyekeztek minden lehetséges ingertől elzárni, és azt vizsgálták, milyen hatással van mindez rájuk. A szemük bekötve, hogy vaksötét legyen, fülökön fülvédő, amely még azt is megakadályozza, hogy a saját légzésük hangját hallják, s mindeközben egy testhőmérsékletű vízzel teli kádban lebegtek, végtagjaik becsomagolva, hogy a testi ingereket is minimalizálják. A kísérleti alanyok többsége nem bírta sokáig, szélsőséges érzelmi reakciókat mutatott, hallucinált, és a lehető legrövidebb idő alatt ki akart lépni a helyzetből.
Szerkesztőség
2014.11.18.
A nőknek azért erősebb az érzelmi intelligenciája, mert gyerekkorukban az édesanyjuk másképpen beszélt hozzájuk, állítják brit tudósok. Ennek pedig később a karrierépítésben is nagy hasznát veszik.
Szerkesztőség
2014.11.14.
Hamarosan érkezik a fehérszakállú, pirosruhás Mikulás az iskolákba, óvodákba és otthonokba. A kis csizmák kifényesítésén kívül még számtalan lehetőségünk van készülni csemetéinkkel a jeles napra, nem kell hottá más, csak színes origami papír, vagy só-liszt gyurma.
Szerkesztőség
2014.11.13.
Könyvekből, filmekből, vagy akár a valódi életből ismerős lehet a helyzet: az iskolában zárt csoportok, azaz klikkek alakulnak ki a „menő lányokból”, vagy a „vagány fiúkból”, akik aztán nem szívesen engednek be másokat maguk közé. De vajon minden iskolai közösségben ugyanúgy kialakulnak ezek a zárt klikkek? Egy kutatás azt állítja, ez sok tényezőtől függ.
Szerkesztőség
2014.11.12.
Reggel épp hogy elkészülünk, én csak bedobok egy tejeskávét, miközben a másik kezemmel igyekszem valami elfogadható ábrázatot festeni az arcomból. Délben mindenki szanaszét, de este, amikor csak lehet, együtt vacsorázunk. Asztalhoz ülünk, megbeszéljük, kivel mi történt aznap. Az egész nem több, mint 20-25 perc. Íme, néhány kutatási eredmény arról, miért fontos rendszeresen együtt enni.
Szerkesztőség
2014.11.11.
Amikor a színesbőrű Rosamere-nek megszületett az első kislánya, először azt feltételezte, hogy valami rettenetes hiba történhetett és valaki elcserélte a gyereket. A fekete édesanyának ugyanis egy hófehér, szőke, kék szemű babát nyomtak a kezébe.
Szerkesztőség
2014.11.07.
Mégsem jó, ha szüntelenül dicséretekkel halmozzák el tanáraik a gyerekeket, sőt, az akár a tanulást is akadályozhatja, állítják a szakemberek. Legújabb kutatásukban azt is megállapították, hogy azok a bevett gyakorlatok, mely szerint hagyni kell a gyerekeket, hogy maguk jöjjenek rá alap dolgokra vagy nem hatékonyak eléggé, vagy hatástalanok.
Szerkesztőség
2014.11.06.
Eddig azt hittük, azzal teszünk a legtöbbet az egészségünkért, ha sok zöldséget és gyümölcsöt fogyasztunk, lehetőség szerint pedig öt különböző színűt minden nap. Egy újabb kutatás azonban most azt állítja, mégsem a mennyiség a mérvadó, hanem hogy melyik zöldségre esik a választásunk.
Szerkesztőség
2014.11.05.
A hosszú hétvégén sokan voltunk együtt, sok felnőtt, sok-sok gyerekkel. Az utódok nagy lendülettel bandáztak, másztak át félcipőben a patakon, maradtak le az erdőben. A szülők véletlenszerűen kiabálták a gyerekeik nevét, valami instrukcióval színesítve, vagy csak rosszalló hangsúllyal. A fiatalok persze annyira benne voltak a buliban, hogy maximum odakapták a fejüket, de leginkább rá se hederítettek a felnőttekre. Azon nevettünk, hogy milyen ciki, hogy nem figyelnek rájuk a gyerekek, mert majd megírom őket a blogomban. Na, csakazértis megírom…
Szerkesztőség
2014.11.04.
A szakemberek a világ túlnépesedése miatt arra figyelmeztetnek, hogy ha nem szabunk határt egyre növekvő fogyasztásunknak és szaporodásunknak, azzal nem csupán a környezetet és az állatvilágot, de végül az emberiséget is elpusztítjuk.
Szerkesztőség
2014.10.31.
Ki ne aggódna folyamatosan azon, hogy esetleg nem elég jó szülője a gyermekeinek? Egy friss kutatás most talán segít megnyugtatni az önmagukban kételkedőket, a kulcs ugyanis a házastársunkkal való kapcsolatunk harmóniájának mértékében rejlik.