kép: http://www.pinterest.com/pin/5629568256642782/
1. Azok a gyerekek, akiknek családja közösen étkezik legalább napi egyszer, jóval gazdagabb szókinccsel rendelkezik.
2. Sőt, könnyebben, ügyesebben beszélnek a problémáikról, érzéseikről. Nyilván a vacsora közben hallgatott párbeszéd, később a benne való aktív részvétel a kulcs. Fiús anyukák figyelem! Nem akarjátok megkönnyíteni leendő menyetek életét azzal, hogy egy érzelmeiről beszélni tudó férfit neveltek?
3. Elég komoly összefüggést mutat az iskolai teljesítménnyel is a közös családi étkezés. Ebben elsősorban a rendszeresség, a struktúra segít, amihez hosszú távon igazodunk.
4. Ha rendszeresen leültök az asztalhoz, ezzel csökkentitek annak kockázatát, hogy gyermeked drogokat, vagy alkoholt fogyasszon, depressziós vagy öngyilkos legyen, és a túl korai szexuális élet esélye is nagymértékben csökken. Érzi, hogy valahová tartozik, teret kap gondolatainak és érzéseinek megfogalmazásához, mintát kap a vitás kérdések megbeszéléséhez, problémamegoldáshoz.
5. Összességében érzelmileg kiegyensúlyozottabbak azok a gyerekek, akiknek családja nem összevissza, kutyafuttában eszik, hanem valamiféle rituálét alakítottak ki erre. Ez az az esemény, ami a szétszéledő családtagokból összetartozó csoportot kovácsol, legalább erre a rövid időre. Az összetartozás érzés, a kiszámíthatóság az, ami a biztonságérzetet növeli.
Ami nem segít:
Ha a vacsora közben be van kapcsolva a tv, akkor teljesen mindegy, hogy együtt esztek e vagy sem. Mindenki a villogó dobozt bámulja ilyenkor, és nyoma sincs valódi együttlétnek.
Ugyanez igaz a telefon nyomogatására. Ilyenkor legjobb, ha hozunk egy közös szabályt, mindenki halkítsa le, és az asztaltól jó messzire hagyja ott.
A kicsiket, akik nem bírnak megülni a fenekükön, szerintem felesleges odakényszeríteni, mert még ideje korán elegük lesz az egész családi étkezés mizériából. Ha ez amúgy egy jó hangulatú, valódi összekapcsolódás, ahol érdekes dolgokról beszélgetnek, akkor előbb-utóbb ő is a részese akar majd lenni. Addig meg örüljünk, ha öt percet kibír, utána had rohangásszon.
A tapasztalat az, hogy minden gyerek megtanul „szépen” enni, ha a szülei ebben mintát mutatnak. A hónalj alá pakolt lexikon, a folyamatos fegyelmezés (üljél rendesen, ne turkáld az ételt, ne játssz az étellel) legfeljebb elveszi a kedvet a jóízű evéstől, szélsőséges esetben valamilyen evészavart is eredményez.
Ami segít:
Vonjatok be mindenkit a beszélgetésbe. Ha a felnőttek mindig ilyenkor beszélik meg valami érthetetlen nyelven a munkahelyi problémákat, az előbb vagy utóbb unalmas lesz a kicsik számára, és menekülni fognak. Nem a témával van a gond, fogalmazzatok úgy, hogy ők is értsék, kérdezzétek meg az ő véleményüket is.
Tehettek fel körkérdéseket is, ami mindenkire vonatkozik. Kinek mi volt a legjobb a mai napban? Volt e valami vicces élménye?
Próbáljatok meg átzsilipelni a napi stresszből, hogy a vacsorához már ne két agyonfeszült szülő üljön le.
Tartsd észben, hogy a közös étkezések varázslatos hatása a gyerekekre elsősorban annak köszönhető, hogy a család kialakított egy rendszeres közös rutint, amire számítani lehet, és amit jókedvűen, egymásra odafigyelve, egymáshoz kapcsolódva tölt el. Nyugodtan játszatok az étellel, nevessetek, ha már a harmadik falat hullik le a földre, vagy az orrán folyik ki a tea a röhögéstől. A komolyság nem jó semmire.
Pethő Orsolya, pszichológus
Ha nevelési gondjaid vannak, keress meg, segítek: www.kolyokszerviz.hu
