Brit tudósok kutatásai szerint a nők sokkal érzelmesebb hangot használnak, ha a lányukhoz beszélnek. Az apák ezzel szemben sokkal kevesebbszer említik meg az érzéseiket függetlenül attól, hogy a fiukhoz, vagy a lányukhoz szólnak-e.
A Surrey egyetem szakemberei mindezek alapján azt is feltételezik, hogy sokkal nagyobb esélye van valakinek megkapni egy áhított állást, ha képes gond nélkül beszélni az érzéseiről. A kutatás szerint tehát a lányok előnnyel indulnak a karrierépítésnél, mivel már négy-hat éves korukban könnyebben nyílnak meg az érzelmeiket illetően, mint a fiúk.
Tesztekkel bizonyították, hogy a lányok sokkal nagyobb számban használnak olyan szavakat, mint a ’boldog’, ’szomorú’, vagy az ’aggódó’, ez pedig a későbbi életükre is komoly hatással van.
-Egyre több cég ismeri fel az érzelmi intelligencia fontosságát olyan területeken, mint a marketing, a sales, illetve a vezetői, vagy a csapattag pozícióknál. Kutatásaink során megállapítottuk, hogy az anyák sokkal nyíltabban beszélnek a lánygyermekeikkel, mint a fiaikkal. Emiatt a lányok messze nyitottabbak lesznek érzelmileg is. A gyerekek ezen felül azt is megtanulják, hogy a nők esetében megengedhetőbb, ha az érzéseikről beszélnek. –magyarázta a kutatás vezetője.
(Kép: sheknows.com)