Keresés
Címkék
iskola címkékhez kapcsolódó elemek
Az interaktív tábla megjelenése az iskolákban
A gyors technikai fejlődéssel lépést kellett tartani az oktatási rendszernek is. Az, ami korábban jól működött, most már nem volt elegendő a tudás átadására, ugyanis a hatalmas ismerettömegben könnyen elveszett
Amikor még kötelező volt az iskolaköpeny
Vannak közöttünk olyanok, akik már korábban kikerültek az iskola padjaiból. Arra valószínűleg élénken emlékeznek, hogy kötelező ruhaeleme volt a napi öltözéknek a szinte mindent takaró köpeny. A kék többféle árnyalatában
Könyvfedés kreatívan, egyedien
Az utolsó nyári, szabad hetükbe kezdtek bele a gyerekek. Már egyre kevesebbszer tehetik meg, hogy napi szinten ne gondoljanak az iskolára, hiszen már nagyban tart a papír, írószerek beszerzése. Arról
Százszor késett a reggeli miatt az iskolából a tanár
Több mint száz alkalommal késett az iskolából az az amerikai általános iskolai tanár, aki a reggelije miatt nem ért be időben a munkahelyére. Pontatlansága miatt mégsem rúgták ki.
Hasznos tippek iskolakezdéshez
Lassacskán véget ér a nagy forrósággal együtt a nyár is, kérlelhetetlenül közeledünk a sok gyerek által rettegett, vagy éppen várva várt naphoz: a szeptember elsejéhez.
Houston, van egy kis gond!
Egy főiskola diákjai csak pislogtak, amikor az új kémiaprofesszor elkezdte tanítani őket. Várták, hátha megértik, miről is van szó, és szorgalmasan tanultak, hátha sikerül a vizsga, de mind hiába. Aztán
Mi a hatékonyabb módszer, a jutalmazás, vagy a büntetés?
Sokáig az volt az általánosan elfogadott nézet, hogy a kutyákat csak úgy tudjuk rendre és fegyelemre szoktatni, ha időnként megszídjuk, megbüntetjük őket, hogy lássa, ki is az úr a háznál.
Olvasni tanuló kutyusok
Annyira szeretnénk már igazi társakként kezelni kedvenceinket, hogy már az iPad-et is kutyáink olvasni tanítására használjuk.
Kérek szépen még egy kis házit!
Egy angol diák nem találta megfelelő színvonalúnak az oktatást az iskolájában, és több házi feladatot követelt. E szokatlan tudásvágyra az iskola büntetéssel válaszolt.
Tom Cruise kísértetkastélyba iratja a lányát?
Tom Cruise és Katie Holmes lánya, Suri áprilisban tölti be nyolcadik életévét, ezért felmerül a kérdés, vajon hová iskoláztatják be? Talán az édesapja szcientológiai, vagy az anyukája katolikus hitét követve
Jobban alszanak a gyerekek az olajos haltól
A szervezet nem tud önállóan omega-3 zsírsavat termelni, holott ez az anyag elengedhetetlenül szükséges a jó alváshoz, illetve az agyi funkciók problémamentes működéséhez. Az omega-3 zsírsavak legjobb forrásai az olajos
Annyit mondott: bumm! - három napra felfüggesztették
Három napra felfüggesztettek egy tízéves fiút az iskolában, mert megsértette az Ohio állam fegyverellenes zéró-tolerancia politikáját.