Keresés
Címkék
fájdalom címkékhez kapcsolódó elemek
9 tévhit a vesekőről
A vesekő igencsak fájdalmas ügy, ha tehetjük, inkább kerüljük el a kialakulását Érdemes tehát tisztázni e problémát övező tévhiteket
Jó hír a trágároknak!
Ha beütötted a lábujjadat az asztal lábába, vagy éppen az orrod előtt ment el a buszt, esetleg a főnököd lökött eléd a munkaidő vége előtt pár perccel egy sürgős feladatot, könnyen előfordulhat, hogy magadban, vagy félhangosan szitkozódni kezdesz Emiatt azonban nem kell, hogy rosszul érezd magad, sőt
Mit szabad és mit nem, ha megégett
A konyhában bármikor bekövetkezhet nem várt sérülés A leggyakoribbak a vágási- és az égési sérülések
7 mód, hogy csillapítsd a magassarkú hordás utáni fájdalmat
Minden nő ismeri az érzést, mikor egy hosszú nap után végre kiléphet a tűsarkú cipőből Azonban ezután rögtön érzékeny a lábfejünk, amit sehogy sem tudunk csillapítani
A lemondás fájdalma
Életünk folyamán sokszor szembesülünk azzal, hogy választani kell valami közül Akár naponta döntünk úgy, hogy a vonzóbb, jobb lehetőség mellett voksolunk
Frontok jönnek és mennek
Ideges vagy, olyan belső feszültség van benned, hogy majdnem lerepül a koponyatetőd és még görcsös fejfájás is társul a napodhoz A hidegfront hatásai akár így is megnyilvánulhatnak
Ízek, imák, szerelmek: a szakítás legjobb gyógymódja az utazás!
Szakítani sosem jó Akkor sem, amikor mi vagyunk a kezdeményezők
Amikor a fog átveszi az irányítást
A világra érkezett újszülött velejárója a sírás Mindent sírással tudnak kifejezni, de ha még hasfájás is gyötri, könyörtelen napok, hetek és hónapok elé nézhet a szülő
Miért fáj annyira, ha rálépünk egy legóra?
Valószínűleg minden kisgyerekes szülő számára ismerős az a mérhetetlenül kellemetlen érzés, amikor éjszaka beoson a csemeték szobájába, hogy gondosan betakargassa őket, és közben rálép egy aprócska legókockára A fájdalom, ami ilyenkor beléjük hasít, könnyen kiveri az álmot a szemükből
A szerelmes emberek vérét jobban szeretik a szúnyogok
Ha szerelmesek vagyunk, a hormonháztartásunk is felbolydul, ami sok érdekes tünetet eredményez megnő a fájdalomküszöbünk például, ami jól jön, ilyenkor ugyanis még a szúnyogok is szívesebben szívják a vérünket
Ilyen igazából a havibaj
A BuzzFeed megkérte női olvasóit, írják le, pontosan milyennek is élik meg a havi rendszerességgel a nyakukba szakadó fájdalmat, a menstruációt A válaszok igencsak plasztikusra, de egyben viccesre is sikerültek, mi ezek közül válogattunk