Jump to content

A lemondás fájdalma

2015. 09. 22. 16:00

Életünk folyamán sokszor szembesülünk azzal, hogy választani kell valami közül. Akár naponta döntünk úgy, hogy a vonzóbb, jobb lehetőség mellett voksolunk. Az egyik mellett való döntés a másokról való lemondást is jelenti.

Akkor nem is okoz nehézséget valamiről lemondani, ha egy sokkal jobbat találtunk helyette, ám a több, hasonlóan jó dolgokról való lemondás már fájdalmas is lehet. Tisztában vagyunk azzal, hogy nem lehet minden a miénk, ami tetszik, de még ha ez lehetséges is lenne, akkor pedig egyszerre az összes vonzó lehetőséget nem tudnánk választani. Az emberi agy és tudat azonban csodálatos, ugyanis, ahogy megtörtént a kiválasztás, a nem választott lehetőségben keressük a negatívumokat, a hibákat. Azokat fokozatosan leépítjük magunkban, ugyanis a stresszt, a fájdalmat igyekezzük lefaragni. Lemondtunk róla, de azért, mert nem is olyan jó. Legalábbis így magyarázzuk magunknak. Ha pedig egyre több érvet sikerül felhoznunk arra, hogy miért nem lett a miénk az adott tárgy, miért nem azt választottuk, hanem a másikat, akkor lényegében megmagyaráztuk, hogy nem jó, szükségünk sincs rá, így a vágy lefokozódik. Egy ideig a leminősített dolog hasonló szinten mozogott, mint amit végül választottunk, aztán ez a figyelem átfordul valamilyen fokú fájdalommá, a lemondás fájdalmává. Minél erősebb ez a fájdalom, annál inkább leértékeljük az adott dolgot.

Hogyan lehet a valamiről való lemondás által keltett fájdalmat a lelkünkben csitítani? 112 egyetemi hallgató vett részt abban a kísérletben, amelyben arra kérték meg a diákokat, hogy hét érdekes, kihívással teli feladatot aszerint értékeljenek, hogy mennyire érdekesek. Ezek után mindegyik hallgató számára kiemelték azt a kettőt, amelyek hasonlóan jó értékelést kaptak, majd kiválaszthatták azt, amelyiket el szeretne végezni. Csakhogy, arra is megkérték az egyetemistákat, hogy vegyenek be egy szem gyógyszert. A diákok egyik része vény nélkül kapható, paracetamol tartalmú fájdalomcsillapítót kapott, a másik rész azonban minden hatóanyagot mellőző pirulát vett be. A készítmény biztos hatása után ismét értékelniük kellett az előző hét feladatot érdekességük szerint. Az eredmény egyes esetben teljesen kiszámítható volt, vagyis a nem választott feladatokat leminősítették. Továbbá az is kiderült, hogy a valódi fájdalomcsillapítót lenyelő diákok nem értékelték le annyira azt a feladatot, amiről korábban lemondtak, mint akik placebót kaptak. A fájdalomcsillapító a lelki fájdalomra is hatással van?! A gyógyszer csökkentette a fájdalmat, így a nagy leértékelésre sem volt szükség.

Létezik egy közmondás, amelyet akkor használunk, amikor valamitől meg kell válnunk, ki kell adnunk pénzt valamire, vagyis „mintha a fogunkat húznák”. Nem véletlenül van ez így, hiszen a fizikai fájdalom és a lelki fájdalom során ugyanaz az agyterület aktiválódik, tehát az érzés is hasonló, így a fájdalomcsillapító hatással van ó a lelki fájdalomra éppúgy, mint a fizikai fájdalmakra.

(Kép forrása: linkedin.com)