Március 21-én debütál Londonban Yves Saint Laurent-ról készült film Pierre Niney főszereplésével. A trailerben az pár másodperc is látható, ahogyan a fiatal tervező “bekarcsúsít” egy ruhát másodpercek alatt.
Varázslatos világ a színeké. Ahol megfér egymás mellett a hófehér, a tűzpiros, a püspöklila, a földbarna, a neonzöld, a királykék, a mediterrán sárga, és még sorolhatnánk. A színpszichológia szerint az autónk színéből vagy a kedvenc színünkből következtetni lehet személyiségünkre, hiszen a színek szavak nélkül beszélnek érzéseinkről, lelkivilágunkról, kultúránkról, elképzeléseinkről.
Három napra felfüggesztettek egy tízéves fiút az iskolában, mert megsértette az Ohio állam fegyverellenes zéró-tolerancia politikáját.
Legutóbb a Szuperfarmert és a Carcassonne játékokat mutattuk be Önöknek. Most újabb két játékot szeretnék olvasóink figyelmébe ajánlani, ezúttal inkább a fiúkat megcélozva –bár egész biztosak vagyunk benne, hogy a lányoknak sincs ellenére egy izgalmas, háborús, stratégiai társasjátékozás!
És kinyílt a legszebb világ kapuja is egyben. No nem az etetés–pelenkázás-altatás háromszögére gondolok. Mielőtt elmerülnénk a sok új teendőben és felszállnánk az érzelmi hullámmvasútra, hagyjuk szabadon szárnyalni babakuckó teremtő fantáziánkat, merjünk bevállalni szokványos babaágyak helyett egy-egy izgalmasabb megoldást. Avagy bölcsők kicsit másképp.
Napjaink egyik legrejtélyesebb kérdése az előítélet. Mégis mennyi idő alatt dől el, hogy a potenciális jövendőbelivel állunk szemben vagy az illető örökre csak barát marad?
Mi nők tudjuk: sminkelni igenis jó dolog. Áldjuk azt, aki az alapozót feltalálta, hiszen vészhelyzetekben mindig segít, és imádjuk szemeinket is kihangsúlyozni. De vajon melyik a jó alapozó? Megéri-e egy szempillaspirált tízezerért beszerezni? Ezekre kerestük a válaszokat, reméljük cikkünk segít a bizonytalankodásban!
Tovább nem is kell keresgélni, megvan a legtutibb cukiság mára: kiskutyák pizsamában!
Március idusa az idén nemcsak ünneplést, hanem szorongást is hozhat a cégvezetőknek, tisztségviselőknek a Polgári törvénykönyv módosítása miatt.
Vajon mi teszi a különbséget egy jó, és egy rossz munkaerő között? Ellestünk 12 tippet azoktól, akik sikeresen és eredményesen tudnak a munkahelyükön érvényesülni.
Teljesen mindegy, hol, milyen körülmények között, vagy milyen kultúrában élünk a világban, mindannyiunk hangulata ugyanúgy változik a nap során az Arab Emirátusoktól Svédországig.
Valami szépet alkotni, elmerülni az agyag, az üveg megformázásában, kifesteni egy japán hangulatú sushitálat, vagy szivárványos pompába öltöztetni egy gipszelefántot nem csak remek kikapcsolódási lehetőség, de kiváló közös program is lehet gyerekeknek, barátoknak egyaránt. Ezért összegyűjtöttünk néhány Budapesti játszóházat és alkotóműhelyt, ahol végre szabadon ereszthetjük kreativitásunkat.