Bizonyos élelmiszerek, a bennük található anyagoknak köszönhetően, fájdalomcsillapító hatással rendelkeznek. Vannak azonban olyan ételek, melyek bizonyos fájdalmakat felerősítenek. Ha ízületi panaszoktól szenvedsz, ezeket az ételeket érdemes kerülni, vagy kis mértékben
Az,hogy milyen pózban alszol, többet elárul rólad, mint gondolnád. Nézzük, mi jellemző az egyes alváspózokra!
A WHO adatai alapján a pszichiátriai zavarok gyakorisága korábban soha nem látott módon emelkedik. Az ilyen jellegű betegségek mintegy hetven százaléka ráadásul gyermek- és serdülőkorban kezdődik, tehát a szülők is
Sokan vallják azt, hogy a szem a lélek tükre, de talán kevesen gondolnák, hogy részben életmódunké is. A táplálkozással összefüggő betegségek – többek között az elhízás, a 2-es típusú cukorbetegség
Sokan vallják azt, hogy a szem a lélek tükre, de talán kevesen gondolnák, hogy részben életmódunké is. A táplálkozással összefüggő betegségek – többek között az elhízás, a 2-es típusú cukorbetegség
A dietetikus feladata segíteni az embernek azt a megfelelő étrendet és életmódot megtalálni mely orvosság lehet a különféle testi-lelki problémákra.
A dietetikus feladata segíteni az embernek azt a megfelelő étrendet és életmódot megtalálni, mely orvosság lehet a különféle testi-lelki problémákra.
Sokan úgy gondolják, a kor előrehaladtával csökken az igény a szerelmes együttlétek iránt. Ez azonban nincs így, a szex iránti vágy az idősebb korosztályban is épp annyira jelen van, mint
Ideje nekilátni a sütésnek, már csak azt lenne jó tudni, hogy mivel is kéne meglepni az éhes gyermeksereget? Segíthetünk?!
2013 óta választják ki az év gyógynövényét. Az idén a levenduláé lesz a főszerep.
Február 14-e Szent Bálint, avagy Valentin napja, a szerelmesek ünnepe, amikor az emberek világszerte virággal, apró ajándékkal lepik meg kedvesüket, szeretteiket.
Február 14-e Szent Bálint, avagy Valentin napja, a szerelmesek ünnepe, amikor az emberek világszerte virággal, apró ajándékkal lepik meg kedvesüket, szeretteiket.