Az emberek előszeretettel nassolnak, ha valamilyen probléma, sérelem, vagy stresszhatás éri őket, ilyenkor ugyanis szükségük van egy kis boldogsághormonra, melyet az édességekből pillanatok alatt megszerezhetnek. Azonban a féktelen nassolásnak számtalan
Szerkesztőség
2017.10.09.
Készülj fel velünk az akciós napokra, olvasd el tippjeinket, hogy elkerülhesd a tolongást!
Október van, amely a mellrák hónapja is egyben. Nemcsak most, hanem rendszeres önvizsgálatra van szükség ahhoz, hogy felismerjük, ha netán valami megváltozott.
Kezdődik a náthás, influenzás időszak, így nem árt ráerősíteni az immunrendszerünkre. Ehhez bátran használhatsz fokhagymát is. Ezenkívül még nagyon jó hatással lehet szervezetünkre kívül és belül is.
Ha fáj a karod, a vállad, nem mozgatod annyit. A másikat használod sokkal intenzívebben. A befagyott váll esetében ez a legrosszabb, amit tehetsz. Tudod mi a befagyott váll szindróma?
Nem minden nő álma és vágya, hogy egyszer anya lehessen. Vannak, akiknek ez a projekt sosem szerepelt a terveik között.
Nos, nem a mértéktelen borozásra csábítjuk olvasóinkat, csupán az egy pohárnyi bor fogyasztásának jótékony hatására hívjuk fel a figyelmet.
Szerkesztőség
2017.10.01.
Ha kezdő vagy, ha gyakorlott, a 32. SPAR Budapest Maraton® Fesztiválon megtalálod a számodra legszimpatikusabb távot, hogy a fizikumodat teszteld. Az október 14-15-i hétvége népes futótábora biztosan jó kedvre derít.
Sokan fogyasztják és sokan nem tudják, hogy milyen hatása is van a manapság oly népszerű energiaitalnak a szervezetünkre.
Vajon melyik hazai település lesz a legfittebb? Félmillió magyart ösztönöznek a fogyásra ezzel a versennyel. A nagy fogyás: életmódváltó példaképek kerestetnek! Magyarország Európa legtúlsúlyosabb országa, évente több mint egymillió személy
Ahhoz, hogy a szakemberek idejében felismerjék a betegségeket, a szűrés az egyik legfontosabb állomás.
Nem mindig látványos az, amiben a különleges képességű emberek eltérnek a nagy átlagtól, mégis hihetetlen dolgokra képesek. Ők vannak kevesebben.