Szerkesztőség
2014.06.13.
Azoknak a férfiaknak, akik kevesebbet keresnek a feleségüknél, sokkal boldogabb a szexuális életük és a házasságuk is, állapította meg egy nagyívű felmérés.
Szerkesztőség
2014.06.11.
Azok, akik netán a kényelem szempontjait figyelembe véve ódzkodtak eddig a gumióvszer használatától -most négyszáz év után, végre –fellélegezhetnek.
Szerkesztőség
2014.06.09.
Ha nyaralás jön szóba, sokan szeretjük a vízpartot, a tengert, mint ideális kikapcsolódási helyszínt. Ezekre a romantikus helyekre előszeretettel utazunk el párunkkal, így óhatatlanul is eljátszunk a tengerparti légyott gondolatával.
Szerkesztőség
2014.06.09.
Egy felmérés szerint egyre több, egyébként boldog párkapcsolatban élő ember dönt úgy, a párja nélkül, egyedül megy nyaralni.
Szerkesztőség
2014.06.08.
Ha felejthetetlen, romantikus éjszakát akar eltölteni egy fűszeres nyári éjjen párjával, legokosabb ha az előkészületeket már a konyhában elkezdi. Összeszedtük azokat az élelmiszereket, amiknek segítségével a csúcsra tekerheti mindkettejük vágyát.
Szerkesztőség
2014.06.06.
A múltkoriban egy döbbenetes kísérlet világított rá, mennyire másképp tekintünk egy-egy családon belüli erőszak jelenetére úgy, hogy a képben csak egyetlen apró részletet változtatnak meg.
Szerkesztőség
2014.06.04.
Nincs is annál jobb, mint amikor a szerelmünkkel, házastársunkkal nem csak a közös otthonon és boldog életen osztozunk, de a barátokon is. Ám mi történik akkor, ha a kapcsolat megromlik, és végleges szakításra kerül a sor?
Szerkesztőség
2014.06.02.
Bár nem rendelkeznek minden kétséget kizáró bizonyítékkal, a tudósok mégis azt gyanítják, a prosztatarák kialakulásáért egy szexuális úton terjedő fertőzés okolható.
Szerkesztőség
2014.06.01.
Egészen mostanáig a tudósok azt gondolták, az emberek rendszerint a tőlük különböző emberekhez vonzódnak szexuálisan, legalábbis ami a genetikai szintet illeti. Egy új tanulmány azonban mindezt megcáfolni látszik.
Szerkesztőség
2014.05.31.
Napjainkban élnek mítoszok a nőkről, akik szeretik a szexet. A sok szexet. Ezek általában olyan tévhitek – sztereotípiák – amelyek bizonyos okokból elterjedtek róluk, és nagyon gyakran negatív értelmezést kapnak.
Szerkesztőség
2014.05.30.
Ha egy mondatban lenne szükséges megfogalmaznom, kicsit talán vulgárisan: ne hazudjanak. A netes ismerkedés során, mint az életben is, nagyon nehezen különböztethető meg a hazugság és a kegyes csalás. Egyiket se tegyék.
Szerkesztőség
2014.05.28.
A sírig tartó szerelmet nem szokás forintokban mérni, ennek ellenére a jegygyűrűk ára sok helyen hagyományosan meg van határozva, hogy aztán a boldog arák státuszszimbólumként összehasonlíthassák, kinek nagyobb, fényesebb a karika az ujján, illetve mekkora a gyűrű közepén ragyogó gyémánt. De vajon honnan ered ez a tradíció?