Egy cég ugyanis újragondolta a védekezésnek ezen ősidők óta változatlan műfaját!
Az óvszergyártó cégek persze eddig is arra törekedtek, hogy változatos módon kínálják egyhangú terméküket, így piacra dobtak extra síkos, rücskös, szuperérzékeny, a szivárvány minden színében pompázó, eper-, vagy pina colada illatú gumikat, hogy csak párat soroljunk fel a széles kínálatból.
A lényeg azonban nem változott, és ezért a többség inkább szükségből, mint élvezetből döntött e műanyag alapú fogamzásgátló módszer mellett. Mindez azonban úgy tűnik, már a múltté! A Charles Powell neve által fémjelzett Galaktikus Kapli egy olyan profilaktikus eszköz, melyet elég csupán a hímvessző végére aplikálni, így szabadon hagyva a pénisz nagy részét, fokozottabb érzéki gyönyört kínálva viselőjének és partnerének.
A korábbi gumióvszerrel szemben a Galaktikus Kapli két alkotóelemből áll. Az első egy félkör alakú, poliuretán alapú vékony filmréteg, melyet a hímvessző makkjának tetején kell rögzíteni. Ez az alap akár napokig is fenntartható, viselőjét nem akadályozza semmiben. (Hogy az eltávolítása milyen érzéssel jár, arról sajnos nem érkezett hozzánk hír.)
A második elem pedig az aprócska kupak, melyet csak rá kell pattintani az alap tetejére akció előtt.
A Galaktikus Kapli készítői azt állítják, termékük egészen biztosan van rögzítve, ezért kizárt, hogy elmozduljon szex közben.
Powellt a vadonatúj óvszer megalkotásában egy barátjának halála ihlette meg, aki még az 1980-as években hunyt el HIV betegségének következtében. Powell két és fél éve dolgozik a forradalmi megoldáson.
(Forrás: laweekly.com, kép: blindgossip.com)