Egy friss kutatás azt állítja, egy szakítást, vagy válást követően tíz emberből legalább egy megpróbálja régi, közös barátait exe ellen fordítani. A felmérésből az is kiderült, hogy minden második ember azon igyekszik, hogy több pénzt csaljon ki volt partneréből, mint amennyi neki valójában járna. A gyerekek elhelyezésénél pedig végképp kiborul a bili: a válaszadók hetven százaléka nyilatkozta, hogy képtelen az érzelmeit ebben a kérdésben a rációtól függetleníteni. Emiatt az 1000 elvált ember körében végzett felmérésből az derült ki, hogy három válásnál kettő komolyan károsította a gyerekek egészséges lelkivilágát.
A felmérésben nyilatkozók háromnegyede állította, hogy „tisztességtelenül játszott” a válás procedúrája során, mivel alapból azt feltételezte, volt partnere nagyobb vagyonra akar igényt tartani, mint az valójában járna neki. (És ha ezek alapján önökben is felmerül a tyúk és a tojás problematikája, azon cseppett sem csodálkozom...)
Bár az emberek 31%-a nem tartja magát agresszívnek, ennek ellenére kénytelen volt kimutatni a foga fehérjét, máskülönben úgy érezte, alul maradt volna az exszével való csatározásban.
A megkérdezettek egy kisebb töredékénél pedig valóban elszabadult a lelki pokol a válóper során. Voltak, akik azt nyilatkozták, egymás, vagy a gyerekek komoly bántalmazásától sem riadtak volna vissza, ha ezzel bosszút állhattak volna a másikon. Az 1000 válaszadóból száz pedig azon ügyködött, hogy volt szerelme ellen fordítson minden közös ismerőst, csak hogy párja vlgre „igazán szenvedjen”. Hét emberből egy csak azért rángatta el a bíróságra volt párját, hogy annak ezzel kellemetlenséget okozzon, miközben magukat az áldozat szerepében igyekeztek bemutatni a bontóperes bíró előtt.
A szakember szerint ezeken a túlfűtött, dühös reakciókon semmi csodálkoznivaló nincs, hiszen „a jó válás az csupán egy mítosz”.
Mindezek ellenére nem kell, hogy úgy érezzük, minekünk is a statisztikákat kell erősítenünk. A gyerekeink, elmúlt szerelmünk és a saját érdekünkben is az a legbölcsebb, ha megpróbálunk a lehető legbékésebben elválni egymástól, ha már végképp visszafordíthatatlanná vált az elhidegülés folyamata. Érdemes ezért már rögtön az egész procedúra elején egy tanácsadóhoz fordulni, ezzel nem csak a későbbi lelki sérüléseket, és a gyerekeink traumatizálását előzhetjük meg, de komoly pénzeket is spórolhatunk egy rövid, békés megegyezéssel.
(Kép: liveinthenow.com)