A környezetvédelem ott kezdődik el, amikor minden egyes háztartásban figyelmet fordítanak arra, hogyan tudnák lecsökkenteni a környezetük szennyezését. Ehhez szabályokat kell bevezetni és betartani.
Sokunk igénye az otthonunk tisztasága. Ez azt jelenti, hogy nem csak a látszat szerint van rend és tisztaság, hanem a szemek elől rejtett zugokban is. Az ágyneműk cseréje, tisztítása ugyanúgy fontos, bármennyire nem látványos.
A levendula gyógyhatású növény, erről is ismert. A levendulamező sok fényképészt és járókelőt is megigéz. Tudod, hogy mi mindenre lehet használni?
A világító növények ötlete időről időre felvetődik, sok helyen komoly kutatások zajlanak. A tengerentúlon a génmanipuláció miatt vesztette el támogatottságát az egyik ilyen program.
Vannak olyan ételeket, amiket jobb nem a mikróban melegíteni. Sokkal ízletesebbek, ha teszünk egy kis extra erőfeszítést és inkább a sütőbe dobjuk be.
Ki a virágot szereti, rossz ember nem lehet. Ki ne szeretné a szürke, hideg tél után az élénk színben pompázó, nyíló virágokat?
Ahhoz, hogy üdévé, felvirágoztatóbbá tegyük otthonunkat, nem kell őrült beruházásokra gondolni. Néhány virág itt, néhány színes tárgy ott, és már vidámabb az otthonod és te magad is.
A Föld tartalékai apadóban vannak. A technika és a tudás ismeretében fontos szempont a környezetvédelem, az újrahasznosítás, a gazdaságosság. A vízzel sem árt spórolni.
Búgó számítógépek, az utcáról beszűrődő állandó zajok, amelyeket már észre sem veszünk, pedig egészségkárosítók is lehetnek. Alvászavart, gyomor- és szívpanaszokat, magas vérnyomást is okozhat a folyamatos környezeti zajterhelés.
Ha nem figyelünk oda, ha időközönként szelektáljunk otthonunkban, akkor értéktelen, használaton kívüli tárgyak lephetik azt el. A háztartásunkban jelentős mennyiségű marketing, hirdetési újság gyűlhet össze. Mit csinálsz vele?
Az újgenerációs burkolattrendek közül a cordwood technika robbanásszerűen vált a legnépszerűbbé, nem csak azért mert nagyon látványos, hanem mert karnyújtási közelségbe hozza a természetet, és te magad is elkészítheted!
A jó szomszédi viszony könnyen elfajulhat iszonnyá. Teljesen mindegy, hogy milyen ingatlanban élünk, ha vannak szomszédjaink, az bizonyosfajta együttélési szabályokat követel meg.