Születésük után sokat babusgatjuk babánkat, de már a pocakban fejlődve simogatjuk őt, hasunkat. A bőr nagyon sok információt közvetít, de ez természetes is, hiszen a legnagyobb kiterjedésű érzékszervünk. Gyermeknél is megfigyelhető, hogy ha bármilyen inzultus éri őket, azonnal a szüleikhez rohannak oltalomért, amire a szülők simogatással, ölelgetéssel reagálnak, így nyugtatják meg a kicsiket. Ha azonban gyermekkorban valami miatt ez kimarad, akkor a gyermek egy áldozat, az érintés nélküli világ ugyanis mentális és fizikai zavart is okozhat.

A második világháború után sok árván maradt gyermek meghalt az első néhány évben azért, mert nem kapta meg azt a személyes kapcsolatot egy felnőttől, ami a gyermek számára létfontosságú. Hiába voltak rendezett és tiszta környezetben, hiába kaptak ételt és italt, a legfontosabbat, a szeretet és az érintést senki nem adta meg nekik. A csecsemőkorban kimaradt érintés miatt a gyermek fejlődése megáll, és egészen addig nem is fog fejlődni, amíg azokat nem pótolják. Az elhanyagolt gyerekekre nem csak a higiénia hiányossága jellemző, hanem érzelmileg is sivár életet éltek addig. Ha kiszakítják őket a családból, az még csak fél megoldás, ugyanis mindazt pótolni kell, amelyet azelőtt nem kapott meg. Egyes helyzetekre egy idősebb gyermek úgy reagálhat, mint egy jóval fiatalabb gyermek viselkedne.

A kutatások egyértelműen azt bizonyítják, hogy az ölelgetés, a ringatás, a cirógatás szükséges a gyermekek egészséges szellemi és fizikai fejlődéséhez. A XX. század közepe táján azonban épp az ellenkezőjét hirdették, vagyis az ölelgetés elkényeztetett gyerekekhez vezet. Ma már az a természetes, ha az újszülött csecsemőt édesanyja mellkasára helyezik.

Nem kellene így lennie, de mégis sok gyermek csecsemő kora után, vagyis amikor már képes egyedül járni, nem kap meg annyi testi érintést, mint azelőtt. A csecsemőt kénytelen édesanyja karjába venni, ha valahová mozdulni szeretne, de egy nagyobb gyermeket már nem kell. Ezzel sokak életéből immáron ki is marad a testi kontaktus nagyja, csak annyit kap meg, amely a gondozásához szükséges.

Még ha a felnőtt jól és odaadóan végzi a dolgát szülőként, a modern világban már megjelennek a forgó és zenélő játékok, a televízió, a tablet, számítógép, az internet, és ahelyett, hogy gyermekeinket ringatnánk, ölbe vennénk mesélés közben, a hang, a mese már nem mindig a szülőtől, hanem a tévéből jön. Az ölelés a gyermek biztonságát és bizalmát növeli. Megnyugtatjuk, hogy ott vagyunk számára mindig, megvédjük bármitől, sokszor saját magától is.