A szex, fizikai aktus lévén néha vicces, máskor kínos vagy veszélyes sérülésekkel is járhat. Természetesen mindenki azt hiszi, hogy vele nem történhet meg ilyesmi, de utólag értékelve ezeket a szexbaleseteket, mindenképpen okozhatnak néhány vidám percet. Legfeljebb nem a résztvevőknek.
Az első mosógépem egy örökölt darab volt, de az alatt a tíz év alatt, amit nálam töltött, egyetlen egyszer kellett csak hozzá szerelőt hívnom. Később levittem a nyaralóba, ami óriási hibának bizonyult: az otthonomban azóta felbukkanó vadiúj gépek öt évig sem bírják, mielőtt végleg tönkremennének.
Kovács Kriszta a második kislánya születése után, az éjszakai szoptatások közti rövidke órákban kezdett alkotni és blogot írni. Ekkor határozta el, hogy vállalkozóként visszahozza a divatba az édesanyjától tanult régi kézimunka-technikát, új nevén a hoppolást, így született meg a HOPPJULISKA.
Gyakran láthatunk olyan anyukát, aki direkt összeöltözik gyermekével. Még a hírességek körében is elterjedt ez a ma már nem is olyan furcsa szokás. Nézzük a legaranyosabbakat!
Kósa Erika és a 99 férfi – így summázható a 100 leggazdagabb magyar legfrissebb toplistája, melyre a tavalyinál 300 millió forinttal többel, 5,3 milliárddal lehetett felkerülni, s az egyetlen hölgy 5,5 milliárdjával a 97.
Az idén 85 éves Betty Dodsont a maszturbálás keresztanyjaként tisztelik, amióta megjelent bestsellere 1973-ban Szex egy személyre (Sex for One) címmel. Betty úgy gondolja, a mai fiatalok, akik a Szex és New Yorkon nevelkedtek, messze nem olyan felszabadultak, mint hiszik magukról, ezért úgy döntött, újra elindítja önkielégítési mesterkurzusát New Yorkban.
Azt szeretné, ha gyermeke sikeres és széles körökben nagy megbecsültségnek örvendene? Mi sem egyszerűbb! Nincs más dolga, mint a csemete vezeték- és keresztneve közé befittyenteni egy rövidítést!
Egyre gyakoribb, hogy fiatal férfiemberek, idősebb hölgyeket keresnek szexuális partnernek és ez a jelenség fordítva is igaz. Sőt valljuk be, igazabb. Szórakozóhelyeken nem ritka látvány az egymásba fonódott pár, ahol egyértelműen látszódik a több évnyi korkülönbség. Megéri belebonyolódni a dologba?
„A kreatív gyerekeké a jövő” - vallja Kollár Borbála, akinek a cége, a Borarti for kids a szabad alkotást és annak eszköztárát biztosítja gyerekeknek és szülőknek játékos közös foglalkozások és saját termékcsomagok által.
Mick Jagger barátnője még márciusban ölte meg magát. A május 8-án tartott new yorki emlékest apropóján mi is megemlékezünk az elhunyt tervezőről.
Bár hónapokkal ezelőtt került mozikba, majd sugározta az HBO a Szerelempatak című magyar dokumentumfilmet, még mindig beszélni kell róla,mert ezen a héten a Dokumentumfilm Fesztiválon látható a nem mindennapi alkotás. Ezért aki egyedülállóan őszinte és bájos elbeszélést szeretne látni a legszebb dologról a világon,menjen és nézze meg!
Emlékeznek még Katalin hercegnő és Vilmos herceg esküvőjére? És arra hogyan lopta el a show-t Pippa, Katalin húga és nyoszolyólánya, mégpedig nem mással, mint az alfelével?