A mai világban jó munkahelyet találni legalább olyan nehéz, mint jó párkapcsolatot. Erről bizonyára sokat tudnának azok mesélni, akik kényszerű szingliségüket élik, de szeretnének már tartós kapcsolatot, és ugyanígy áhítoznak egy jó álláslehetőségről azok, akik már régóta keresik a megfelelőt.

Ha stabil a szerelem és a munka az életünkben, akkor biztonságban és egyben jól is érezzük magunkat. A stabil állás ugyanis biztos bevételi forrást jelent, és ez nyújtja az anyagi biztonságot. Ebből következően pedig a lelkünk is felszabadultabbá tud válni. Igen, a pénz nem minden, de a francokat, sajnos nagyon sok minden mégis a papír vagy a fémdarabokról szól. Az is felszabadító érzés, ha észrevesszük magunk körül, hogy a pénz nem minden, de tény, hogy kell. Éppen ezért dolgozunk. Csakhogy nem mindegy, hogy milyen munkahelyen.

Volt idő, amikor az emberek egy vagy két munkahelyet tudhattak magukénak egész életükben. Ez a tendencia ma már nem divat, de nem is nagyon működik. Egy nagyon közeli ismerősöm igyekszik megvétózni a mai munkavállalási trendeket és dacolva az új szokásokkal egészen fiatal létére már közel harminc éve dolgozik egy helyen. Ha valaki, hát ő ismeri a munkahelye minden zegét és zugát. A munkatársak, vezetők jöttek-mentek körülötte, de ő stabilan maradt. Vagyis mindenkinek meg kellett ismernie a munkakörnyezetét, kivéve ennek az ismerősnek. Igen ám, de ő látta, hogy milyen volt ez a cég fénykorában. Milyen volt, amikor minden gördülékenyen ment és azt is megtapasztalta, hogy milyen mélyen és a bezárás szélén lenni. A vezetőség tagjai lecserélődtek, a munkatársak közül sokan maguk mondtak fel, másokat elbocsátottak. Volt ebben keserűség és boldogság, de az utóbbi időben csak az elsőt tapasztalom nála. Bármikor találkozunk, panaszkodik mindenre. Eleinte csak az új főnökére, aztán a közvetlen munkatársára. Végül már eljutott odáig, hogy egyszerűen semmi jót nem tud mondani a munkájával kapcsolatosan és ez folytonos panaszáradattal vetül ki. Nemcsak engem támad le ezzel a zúgolódással, hanem lényegében akárkit. Kezd egyre megterhelőbb lenni.

Nem én voltam az első, aki azt tanácsolta neki, hogy ha ennyire rossz, akkor keresni kell másik munkát, mert ez már teljesen a mélybe húzza. Szinte bele van öregedve és betegedve. Amint ezt a megoldást meghallja, azonnal érvelni kezd: három gyermeket kell nevelnie, ellátnia. Az asszony háztartásbeli, lényegében az ő bevételéből élnek. Nem válthat csak úgy, felelőtlenül munkahelyet. Eleinte elfogadtam ezt az érvelést, de amikor már fizikai tünetek formájában jelentkezett a munkahelyi stressz, akkor egyre erőteljesebben a váltásra ösztönöztük. Mégsem váltott azóta sem. Mintha ez a hely lenne az egyetlen lehetőség. A szakítás tehát ebben az esetben is olyan nehéz, mintha egy valamikor nagy szerelemnek kellene búcsút mondania.

Ahogy a kapcsolatainkban is folyton változunk (kezdeti nagy érzelmek fokozatos szelídülése után akár a kihűlés is bekövetkezhet), úgy a munkahelyünkön is változhatnak a körülmények, mi magunk is. Ami egykor jó volt, az a jelenben rosszként élünk meg.

Ha azonban ténylegesen megérint annak gondolata, hogy szakítani kellene a múlttal, azaz másik munkahelyet keresünk, akkor valószínűleg több területen is úgy érezzük, hogy itt az idő. Ilyen lehet a várt pozíció megszerzésének reménytelensége, az igazságtalanság, a bizalom elvesztése munkatárs vagy vezető felé, a nem működő kommunikáció, valamint az, ha már a munkában sem tudunk kiteljesedni.

Sokan igyekeznek megmenteni ezt a kapcsolatukat, de akárcsak a szerelemben, a munka világában is igaz, hogy el kell engedni azt, ami nem működik.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!