Minden új gazdasági év elején a sütőszakma művelői érdeklődéssel várják és figyelik, hogy milyen az azon a nyáron aratott búza minősége, lehet-e lisztjéből szép, nagy térfogatú, cserepes héjú kenyeret és zsemlét sütni. Ha igen, örömmel állapítják meg, hogy jó az idei búzalisztek sütőipari értéke, és megnyugvással tekintenek az év további hónapjai elé.
Tehát a jó kenyérhez mindenekelőtt jó liszt kell. Kezdetben még minden liszt teljes kiőrlésű volt. Az egész gabonaszemet őrölték és a lisztet a korpával együtt töltötték zsákba, s legfeljebb később, házilag szitálták szét, hogy aztán a gazdagok számára szép fehér kenyeret süssenek. A fehér (búza) kenyér, akárcsak a hús, a nagy tömegek számára egészen a XIX. század közepéig elérhetetlen álom maradt, és természetessé is csupán a XX. század utolsó harmadában válhatott. A XVII. században előrelépést jelentett a malomkő után működő szita megjelenése is, amivel a korpát már a malomban elválasztották a liszttől. Az 1800-as évek második felében jelent meg a "magas őrlés". Ennél az egyszerű technológiánál az őrleményt többször is felöntöttek a garatra. Így lett az első garatra öntést követően a szemből dara, majd a darából derce, és a harmadik felöntésre a dercéből a kívánt szemcseméretű liszt. Néhány évszázaddal ezelőtt az új termés sütőipari értékének megállapítása a gabonapiacokon a búza színének, tisztaságának szemrevételezésével, és a magvak kettéharapással végzett keménységvizsgálatával történt.
Már akkor is tudták ugyanis, hogy a keményszemű, acélos búza lisztjéből általában jobb termékeket lehet sütni, mint a lágy búzákéból. Később egy 1 hektoliteres, vagyis 100 literes térfogatú edénybe férő búza súlyából következtettek annak minőségére. Ha 80–85 kg volt, jónak, ha 65–70 kg körüli, akkor gyenge minőségűnek ítélték.
A liszt legfontosabb jellemzője, hogy miféle gabonából készül, a gabonát milyen szemcseméretre őrlik, mennyi maghéjat (csírát) hagynak benne, mekkora a nedvesség- és fehérje(sikér)tartalma. A búza (és általában az összes gabona) minőségét leginkább a magban található keményítő és fehérje aránya adja. Ha a fehérje aránya magas, a szóban forgó búzát jó minőségűnek, azaz "acélosnak" tartjuk. A búza fehérjéi többnyire nem oldódnak vízben, ezért a keményítőből ki is moshatók. Az így nyert, vízben nem oldódó fehérjék összefoglaló neve a sikér (másnéven glutén). A sikér átlagosan 75 százalék gliadin és 25 százalék glutenin nevű fehérjéből áll. Nagy gliadintartalom esetén a sikér "lágy", nagy glutenintartalom esetén "kemény" lesz. A sikér ugyan nem oldódik vízben, ám a vizet mégis képes megkötni. Ez teszi a tésztát rugalmassá, nyújthatóvá, és a kelesztésnél, sütésnél keletkező gázok, vízgőz nyomásával szemben ellenállóvá. Emiatt egy liszt sütőipari minőségét leginkább éppen a sikér mennyisége és a gliadin/glutenin arány határozza meg.
Érdekességek...
A búza (és általában az összes gabona) minőségét leginkább a magban található keményítő és fehérje aránya adja. Ha a fehérje aránya magas, a szóban forgó búzát jó minőségűnek, azaz "acélosnak" tartjuk. A rozsliszteket nem önmagukban, hanem búzaliszttel keverve használják fel, mivel alacsony a sikértartalmuk, viszont sokkal több ásványi anyagot tartalmaznak. A durumliszt a legjobb tésztaipari alapanyag, tojás hozzáadása nélkül is kitűnő minőségű tészta készíthető belőle. A Graham-liszt teljes kiőrlésű (magbelsőt, csírát és korpát tartalmazó), nagyobb szemcsézetű termék. százalék glutenin nevű fehérjéből áll.
Lisztek jellemzői...
A lisztek a gabona őrlésével előállított, legnagyobb részt a mag belső emészthető részeit tartalmazó apró (kisebb, mint 0,45 mm) szemcseméretű termékek. A malomipar étkezési célra legnagyobb mennyiségben a búzát dolgozza fel.
