Jump to content

Ma lenne 90 éves az örök szexszimbólum – 2. rész

2016. 06. 01. 19:00

Egy nő, aki még halála után is példaképe a gyengébbik nemnek. Egy nő, aki ikonná vált. Egy nő, aki a XX. század egyik leghíresebb színésznője volt, aki ma lenne 90 éves.

Az előző részben gyermek- és fiatalkorát elevenítettük fel az ikonná váló színésznőnek, de a felnőttkora is nehézségeket tartogatott a csillogás mögött.

A modellkedés mellett a színészettel is kacérkodott, így egy színészi tanfolyamot is elvégzett. A hatalmas akarással, ambícióval rendelkező nő célja a nagy produkciókban való szereplés volt. Még nagyobb feltűnést keltett meztelen fotóival, amelyet egy fotós készített róla, majd később meg is jelent egy naptárban. Minden csoda azonban csak három napig tart. Első férje egyáltalán nem támogatta színészi, modellkarrierjében, a házasságuk 1946-ban véget is ért. Második férje egy sportoló volt, akivel csak kilenc hónapig tartott a frigyük. Harmadik házassága úgy tűnt, hogy megfelelő mederbe tereli a színésznő életét. Családja lett, Arthur Miller író gyermekeit sajátjaiként nevelte, és már saját gyermekekről ábrándoztak. Ezt a tervet három vetélés törte meg.

Keringenek hírek, hogy Tony Curtis és Marlon Brando is egyike volt Marilyn Monroe kalandjainak, de az a hír is fellebbent, hogy a színésznő szerelmes volt Kennedy elnökbe. Mivel a kapcsolat nem úgy alakult, ahogy a Monroe szerette volna, depressziós lett. Bizonyítékok erre nincsenek. A szexszimbólum szerepéből nem tudott kitörni. Színészi tehetségét szerette volna megmutatni, de se a rendezők, se a közönség nem volt kíváncsi erre a tudására. Ez egyre jobban frusztrálni kezdte. Annyira, hogy 1954-ben elhagyta Hollywoodot. Azt a helyet, ahol akkor is a stúdióban volt, amikor éppen semmilyen szerepe sem volt. Egy stúdióban dolgozott ezután, ahol sokat fejlődött abban, hogy az érzelmi mélységeket megmutassa, mindez nem segített lelki állapotán. Folyamatosan Pszichológiai kezelésekre járt, és életét megnehezítették a sajtó emberei, akik minden lépését figyelemmel kísérték, kiteregették országnak és világnak egyaránt. 1962. augusztus 5-én találta meg meztelen testét a bejárónője. A mai napig nem lehet tudni, hogy mi történt a színésznővel, de a hivatalos álláspont szerint gyógyszer túladagolás végzett vele.

Személyisége, sugárzó szexualitása, külseje jó humora, halálának körülményei csak hozzájárultak ahhoz, hogy ikonná, legendává váljon Marilyn Monroe.

(Forrás: playbuzz.com, crhphotos.com/kép; youtube.com/videó)