Ha valaki úgy dönt, egészsége érdekében életmódot vált, esetleg diétába kezd, a kezdeti nehézségeket mindig az édességről, rágcsálnivalókról és egyéb „egészségtelen” ételekről való leszokás jelenti. Azonban egy kis kreativitással, pillanatok
A balesetek bizonyos százalék abból adódik, hogy a fáradt sofőr a volánnál elalszik. Önmaga és más, szabályosan közlekedők élete forog kockán. Hogyan lehet fenntartani a figyelmet?
Viszonylag kevesen ismerik ezt a fajta spirituális töltetű, önismereti és öngyógyítási metódust. A fókusz módszer, tréning az agynak és léleknek egyaránt úgy, hogy közben elszakad a szorongató jelentől.
Annyi mindent tehetünk egészségünk érdekében. Ezért kezdünk bele rendszeres mozgásba, egészségtudatosabb étkezésbe. Sokan azonban a légzésről elfelejtkeznek. Talán azért, mert annyira alapvető. Érdemes mégis odafigyelni.
„A legnagyobb változást azzal érhetjük el, ha bízunk Önmagunkban, ugyanis az önbizalom nőkben és férfiakban egyaránt kifejezetten vonzó. Nem jó taktika, ha meghúzzuk magunkat, és arra törekszünk, hogy észre se
Senki nem szeret róla beszélni, de mindenkit érdekel. A halál és a halál utáni téma mindenkit kicsit megbolygat, mert érintettek vagyunk benne.
Egy igazi földöntúli történetet olvashatsz egy férfi és hat meteorit különleges találkozásáról. Ez hihetetlen, pedig megtörtént.
Napjainkban kb. 200 millió színtévesztő ember él szerte a világon, ebből Magyarországon kb. 400. 000, ezeknek az embereknek lehet segítségükre, az új magyar találmány, a speciális szemüveglencse, mely megoldást nyújthat
Szerkesztőség
2017.02.01.
A hajápolási iparág először készít olyan fenntartható üzleti modellt, amely előremozdítja a körkörös gazdaság működését. 2018-ig évente fél milliárd Procter & Gamble hajápolási termék kerül újrahasznosított műanyag flakonokba.
Jó ha tudsz a krumplin, a tésztán és a rizsköreten kívül is van élet. Megmutatjuk mivel tudsz újat varázsolni az asztalra, és mivel tudsz a zsírrétegen is csökkenteni.
Folytatjuk az okos termékek keresését. Van már okos kukád? Szeretnél? Ha rendszeresen otthon hagyod a bevásárlólistádat, akkor jó megoldás lehet.
Már nem csak a telefonunk és az óránk lehet okos, hanem a kulcstartónk, a villánk is. Válogatásunkban egyéb ötletes, olykor felesleges tárgyak között mustráltunk.