Egészséges területre "helyezi át" a beszédkészségeket a stroke-on átesett babák agya - állapította meg képalkotó eljárás segítségével egy amerikai kutatócsoport.
Nem kis feladat, és a várandóssággal, szüléssel csak az anyaság valóságába lépünk át. Onnan következik csak igazán az új időszámításunk.
A reggeliés az ebéd közötti időszakban igenis szüksége van a szervezetnek kiegészítő étkezésre. A gyerekeknek különösképp. Nézzük miért fontos a tízórai!
Nyugodj meg, ha nem az első választás lesz az igazi. Általában igaz az, hogy több sport kipróbálása után találják meg gyermekeink azt, ami számukra igazán jó nemcsak a testüknek, de a lelküknek is.
Lánynak, nőnek lenni nem mindig egyszerű, és a nehéz napok fokozottan igazak a menstruáció idején. Beszélni kell róla, fel kell készíteni lányainkat.
Te is alig tudod alvásra bírni kamasz gyermeked? legalább akkora problémát jelent az is, hogy reggel nem tudja magát kiverekedni az ágyából? Általános jelenség.
A WHO adatai alapján a pszichiátriai zavarok gyakorisága korábban soha nem látott módon emelkedik. Az ilyen jellegű betegségek mintegy hetven százaléka ráadásul gyermek- és serdülőkorban kezdődik, tehát a szülők is
Ideje nekilátni a sütésnek, már csak azt lenne jó tudni, hogy mivel is kéne meglepni az éhes gyermeksereget? Segíthetünk?!
A nagy nap előtt álló anyuka szinte kívülről fújja a szülés összes lehetséges alternatíváját. Ám az egyik leggyakoribb módszernek, a császármetszésnek a mellékhatásáról kevesen tudnak.
Színes tárházzal rendelkeznek a gyerekek, amikor szüleiket meg szeretnék győzni arról, hogy betegek. Van, amikor valós az alapja, és sokszor félnek, vagy csak szabadnapot szeretnének.
Játékosan is lehet növelni az érzelmi intelligencia szintjét., hiszen az nagyon fontos az életben.
Még otthon sem lehet tehermentes a gyerkőc. A mai követelményeknek megfelelni nem egyszerű sem gyermekként, sem felnőttként. Segítenünk kell a gyerekeket.