A cseresznye kedvelt tavaszi gyümölcsünk. Egyáltalán nem véletlenül, hiszen termése ízletes, édes. Maga a fa is meggyönyörködtet virágzása során. A fa termését még begyűjteni is élvezet, hiszen közben csemegézni is lehet a lédús, roppanós gyümölcsből. Felhasználjuk levesekhez, süteményekhez, de önmagában is kiváló tavaszi gyümölcs. Egészségünkre nézve is jó hatású a cseresznye, hiszen nyálka- és hurutoldó, vizelethajtó és a görcsös panaszokat is mérsékelheti. Emellett pedig serkenti a szívműködést is. Kérge a torkot nyugtatja meg és oldja a bennünk rejlő feszültséget.

Az a gyümölcs, amelyet szívesen majszolunk önmagában is, lényegében a vadcseresznye és annak termesztett változatait jelenti. A cseresznye őshazája Ázsia, onnan került el a világban mindenfelé ez a növény.

Imádjuk roppanós és édes gyümölcséért, de hogy ne csak a gyomrunkra gondoljunk, hanem a lelkünkre is, igazán gyönyörködtet bennünket akkor is, amikor tavasszal virágba borulnak a fák. A vad és termesztett alfajai is gyönyörűek virágzáskor, de az ázsiai fajokat nem múlják felül.

Nem véletlenül cseresznyevirág japán szimbóluma. A szakuraként nevezett fa virágba öltözését tömegek tekintik meg minden tavasszal és meg is ünneplik. Ezt nevezik hanaminak, vagyis virágnézésnek.

A cseresznyét a szív fájaként is emlegetik. Ízletes gyümölcse és csodaszép virágai kizökkentenek a hétköznapokból, egy cseresznyefa közelében könnyen el tudunk vonatkoztatni mindennapi feladatainktól, ki tudunk kapcsolni. Virágai csak rövid időn keresztül mutatják meg igazi szépségüket, így a szépség múlandóságát idézi és a fát szentként tisztelik.

A cseresznyevirág nézése, azaz a hanaminak tradíciója a nyolcadik századra vezethető vissza. Akkoriban már feljegyzések készültek arról, hogy különös tisztelettel adóztak a cseresznyefák előtt. A japán kultúrában misztériummal ruházták fel ezt a növényt, ugyanis úgy vélték, hogy a fákban szellem laknak, amelyeket kamiknak neveztek. A fa virágzása után kezdődhetett csak meg a rizs ültetése, amely pedig egy-egy család alapélelme volt. A bő termésért pedig áldozatot kellett bemutatni, amelyet szaké-ivással tettek meg az egész család jelenlétében. Később egyre nagyobbra nőttek az ilyen cseresznyevirág-néző ünnepek. Mostanra sem sokat változott ez a szokás, manapság is lelkesen fogyasztják a szakét, de ma már nem a jó termésben reménykednek, inkább csak kellemes sétát és gyönyörködést jelent a fák virágaiban.