Hol is kezdjük? A cseh-angol-román-amerikai koprodukció nem egy könnyen emészthető hollywoodi limonádé, annyi szent. Ez az a típusú film, ami után még percekig ülünk a moziban, és képtelenek vagyunk mozdulni, amíg véget nem ér a stáblista.

A történet a sztálini Oroszország felszínen idealisztikus világában játszódik, ahol nincs éhezés és gyilkosság sem. A vásznon persze minden szürke vagy sötét, baljós és kiábrándító. A sztori a gyermekgyilkosságok köré szerveződik, viszont több szálon fut, egy pillanatra sem hagyva elkalandozni a figyelmet. Elvégre Espinoza filmjében olyan tehetségek kapnak szerepet, mint a különösen nagyra tartott Tom Hardy vagy Gary Oldman.

Bár a film központi sztoriját egy sorozatgyilkos utáni hajsza jelenti, a moziban nem csak a „happy endért” szorítottunk – már amennyire ez egy ilyen történetben lehetséges –, hanem azért is, hogy a történet végül kerek legyen, a szereplők közötti viszony értelmet nyerjen. A film külön figyelmet fordít a gyermeki lét gondtalan voltának boncolgatására, ennek fontosságára, miközben mélyre ás a barátság, a házasság és a rendszerhűség furcsa együttállásának rendszerében. Akit az egyik pillanatban sajnálunk, a következőben már számítónak látjuk, a rendező végig lebegteti a történet átértékelésének lehetőségét. Bármelyik pillanatban 180 fokos fordulatot vehetnek az események, és mi csak pislogunk.

Rég láttunk ennyire lebilincselő filmet.

 

Fotó: Facebook/Child 44