Nem tanácsos terhesség alatt antidepresszánsokat szedni, állítják amerikai tudósok. Ezzel ugyanis azt kockáztatják az édesanyák, hogy születendő gyermekük figyelemzavaros lesz.
Egy érdekes kutatásból az derült ki, hogy ha az embereknek dönteniük kell egy ember és egy robot vezető között, akkor az utóbbira esik a választásuk. Igazuk is van: a robotfőnökök sokkal hatékonyabban tudják a csapataikat irányítani.
Még csak egy napja köszöntött be az új évszak, de már teljesen novemberi hangulatunk van. Ne csak a hidegre és fázós reggeli káoszra gondoljunk. Most felsoroljuk nektek azokat az okokat, amiért érdemes szeretni az őszt!
Nem biztos, hogy mindenki tudja, 2014. márciusától újra megszigorították a női és férfi sterilizáció feltételeit. Az emberi jogvédő szervezetek szerint Európában szinte egyedülálló a bekeményítés.
Megújítja a bankjegysorozatot a Magyar Nemzeti Bank. Először a tízezer forintos címletek változnak, ezek keddtől ugyan már hivatalos fizetőeszköznek számítanak, de a gyakorlatban decembertől jelennek meg a forgalomban.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték azt a 75 éves amerikai nőt, aki még az 1970-es években ölte meg a férjét, majd a holttestet egy elhagyatott aranybányába rejtette. Nem is találták meg közel negyven éven keresztül.
Igaz ugyan, hogy nem olyan veszélyesek, mint hagyományos, dohány alapú rokonaik, de az elektromos cigaretták ugyanúgy rejtenek magukban veszélyeket, állítja a WHO.
Idegenben, úgy tűnik, az emberek többet megengednek maguknak. Ellopott láma, Szűz Mária amputált ujja és összefirkált templomfalak jelzik az önfeledten szórakozó turisták romboló útját a világ körül.
Csaknem 1 millió 300 ezer diák ül be ma az iskolapadba, s kezdi vagy folyatatja tanulmányait. Visszatér a rendszer minden családtag életébe, kezdődnek a rohanós reggelek, szervezhetjük a különórákat, szaladhatunk haza az otthonfelejtett iskolai holmikért.