Jump to content

Behívtak felvételi tesztre? Út saját magad megismeréséhez

2016. 12. 06. 17:00

Munkát keresel? Jó néhány helyre beadtad már a pályázatodat? Gondosan összeállított önéletrajz és motivációs levél elküldésével várod, hogy kapj egy üzenetet, megcsörrenjen a telefonod? Ha felkeresnek, jó jel, de korántsem nyerted el az állást.

Egy állásra való jelentkezés után ki van az ember érzéke élezve arra, hogy mikor behívják elbeszélgetésre, felvételire. Az első izgalom után következik a másik. A munkaadók biztosra szeretnének menni, ezért akár több szűrőn kell átmenniük a jelentkezőknek, hogy az igazán megfelelő embert tudják az adott pozícióba helyezni.

A jelentkezők nem szeretik a teszteket, mert attól tartanak, hogy az első körben kiderül, hogy a képességeik nem felelnek meg az adott cég elvárásainak. Jól érzik a jelentkezők, hogy a teszt íratása lényegében egyfajta átvilágítás. A lehető legcéltudatosabban akarják kiválasztani az üres posztra a megfelelő embert. A világ pörög, vele kell pörögnünk nekünk is, és a hatékonyság egy cég életében a jövőt jelenti. Akár többféle tesztet is használhatnak a munkaadók, és ez lehet, hogy csak az egyik lépése a kiválasztási folyamatnak, az elbeszélgetés egy következő rosta. A beválási hatékonyságot azonban a két megmérettetésen való szereplés komplexen mutatja. Az új, megfelelő munkaerő keresése és kiválasztása sok időbe és pénzbe kerül a cégnek. A jó munkaerő leghatékonyabb kiválasztása tehát kulcsfontosságú ahhoz, hogy a cég akadálymentesen működjön.

Az új alkalmazott kiválasztásához sok helyen tesztet használnak. Amilyen munkakörre és amilyen céghez keresnek személyt, olyan teszt kitöltésére lehet számítani. Négyféle tesztet alkalmazhatnak a munkaadók, így létezik személyiség vagy pszichológiai teszt, amely képet ad az alkalmazónak a jelentkezők személyiségéről. Egy ilyen teszt során saját magunkat is sokkal jobban megismerhetjük, és ezzel akár olyan állást is el lehet kerülni, amely egyáltalán nem képességünkhöz és személyiségünkhöz való.

A tesztek másik fajtája a szakmaspecifikus teszt, amelyet főleg a dinamikus iparágakat képviselő cégek alkalmaznak. A folytonos fejlődés miatt egyre nagyobb munkaerőre van szükségük, és a lehető leggyorsabban.

Létezik még a teljesítményre és a képességekre alapuló teszt, valamint a verbális képességet mérő teszt is.

Sok cég komplex tesztet használ azért, hogy a legrövidebb időn belül képet kapjanak a jelentkezők profiljáról. Ha a profil a céghez idomuló, akkor nyerő a jelentkező, a többiek pedig kiesnek a versenyből.

Ha jelentkezőként azzal szembesülsz, hogy tesztet kell kitöltened, akkor érdeklődd meg, hogy mennyi időt vesz majd igénybe. Ha tudod mikor kerül sor erre, és mennyi ideig kell írnod, sokkal felkészültebben fog érinteni, jobban rá tudsz lelkileg hangolódni. Ha a felvételi eljárás eredménye nemleges is lesz, akkor is ragaszkodni kell a teszt kiértékelésének eredményéhez, mert az abból leszűrtekből tanulni, fejlődni tudsz.

(Forrás: marmalade.hu | workitdaily.com, elearningindustry.com/képek)