Jump to content

Meghökkentő káresetek

2014. 04. 02. 13:45

Számos olyan furcsa biztosítási eset bekövetkezett már, melyek még az évtizedes tapasztalattal rendelkező kárszakértőket is meglepték.

Az alábbiakban a Generali Biztosító legextrémebb eseteiből szemezgetünk.

Pornófilm-forgatás

Egy konténeres teherautó figyelmetlen tolatása következtében megsérült egy villa. A szokásos adatfelvétel és fényképezés befejeztével a szakértő megkezdte a jegyzőkönyv felvételét. A házigazda azonban úgy látta, hogy nehézséget okoz a kárszakértő számára a papírok szabadban történő kitöltése, így behívta a házba: „ha nem zavartatja magát, kerüljön beljebb”. A szakértő ennek nem látta akadályát, így papírjaiba merülve helyet foglalt. Rövidesen a nagy terű, amerikai konyhás nappaliban egyre többen gyűltek össze körülötte, köztük fürdőköpenyes, félmeztelen emberek, valamint egy fővilágosító és egy kameraman. Akkor jött rá, hogy mi zajlik körülötte, amikor meghallotta, a rendezői utasítást: „és, akcióóó!”. Ettől a ponttól már nyilvánvalóvá vált, hogy egy pornófilm-forgatás közepébe csöppent.

Repülő égő karácsonyfa

Karácsony szentestéjén egy család csillagszórókkal és gyertyákkal díszítette fel a karácsonyfát, majd a kamerát előkészítették az ünnepi jelenet megörökítéséhez. A fények meggyújtása után elindult a családfő a kamera felé, ám mire odaért, már az egész fa erősen lángolt. Főhősünk hirtelen, a pánik hatására megragadta az égő fát, és kétségbeesésében kidobta a hatodik emeleti ablakon. Szerencsére az utcán senkinek nem esett baja, ám a családfő másodfokú égési sérüléseket szenvedett, ezen kívül kigyulladt a függöny, és a lakást korom borította be.

Tízmilliós pezsgő

Szilveszter este történt, hogy a házigazda szerette volna kibontani a pezsgőt, ám az üveg a drót levétele után felrobbant a kezében. Bár személyi sérülés nem történt, a pezsgő a szoba egész berendezését beborította, így az étkezőasztal mellett függő, több mint 10 millió forint értékű festményt is. Próbálták letörölni a pezsgőt a képről, ám a vizes alapú festék elmaszatolódott, ez pedig jelentős anyagi és felbecsülhetetlen eszmei kárt okozott a tulajdonosoknak.

Az évi több százezer kárbejelentésből persze olyanok is akadnak, melyek nem tekinthetőek káreseménynek, azonban az ügyfelek ragaszkodnak a kárfelvételhez. Ilyen volt például, amikor a biztosított utas a villamoson ült, és egy másik utast – ahogyan az a kárfelvételi adatlapból kiderült – „intenzíven lehányt”. Előfordult az is, hogy a saját magát lakásából kizáró ügyfél berúgta a bejárati ajtaját, majd hívta a biztosító munkatársait kárfelvétel és ajtócsere miatt.

(Fotó: www.mommyish.com)