A kutatók ugyanis megállapították, hogy a koalák azért ölelik át a perzselő nyári napokon a hűvös fák törzsét, mert így tudnak lehűlni, illetve ezzel a módszerrel akadályozzák meg, hogy túl sokat egyenek.
A melbourne-i egyetem kutatói a koalák mozgását vizsgálták, illetve arra voltak kiváncsiak, mi befolyásolja a döntésüket abban, hogy melyik fára kapaszkodnak fel. Ebből kiderült, hogy a választott fák törzsének hőmérséklete 9 fokkal alacsonyabb volt a levegő hőmérsékleténél, ami így lehetővé tette, hogy az állatok lihegés nélkül hűsöljenek, az ugyanis nagyon kiszárította volna a szervezetüket. Ezzel a módszerrel azonban csak fele annyi folyadékra van szükségük.
A kutatók kiváncsiságát azért is nagyon izgatta a koalák életmódja, mivel a 2009-es hőhullámok soán elpusztult a teljes állomány negyede.
Az eredményekből feltételezhető, hogy más fán élő állatok is hasonlóan járnak el, köztük a majmok és a leopárdok is.
(Kép: animalesenviadeextincion.com)