Jump to content

Ezt a fagyit nem az ízéért vesszük majd

2014. 07. 31. 18:08

A legtöbb ember számára a fagylalt az ízekről szól, hogy az mennyire természetes és mennyire minőségi. A spanyol fizikus, Manuel Linares ezt most megcáfolta.

Manuel Linares olyan fagylaltot alkotott, ami evés közben változtatja a színét! A nem mindennapi, gyümölcs-csoda neve Xamaleón, azaz kaméleon. A fagylalt zöldeskékből változik lilára, majd rózsaszínre az evés során.

A feltaláló eddig hallgatott az összetevőkről, és titkolta a technológiát is, arról viszont elárult egy keveset, hogyan is működik. A színváltozás a hőmérsékletváltozás hatására következik be, amit a környezet és a nyál generál. Bár ez igen szokatlannak tűnhet, ezt a jelenséget már más ételeknél is megfigyelhettük.

„Minden étel színe megváltozik a hőmérséklet hatására, még ha nem is leszünk figyelmesek erre, mert nem tudatosul bennünk.” – nyilatkozta Linares egy spanyol gasztronómiai weboldalon.

Linares IceXperience Facebook oldalán közzétett egy videót, ahol egy fagyi egyszerűen átváltozik liláról rózsaszínre. Úgy, ahogy a kaméleon változtatja külsejét a környezetében.

A Xamaleón létrehozására az a brit – még kísérleti fázisban lévő – fagylalt adta az ötletet, amit úgy alkottak meg, hogy világítson a sötétben. A gyártó cégtől, a „Lick me delicious”-tól kapta az ötletet Linares. A fénylő fagylaltba a medúzákban is megtalálható foszforeszkáló fehérjét tettek.

Viszont van egy nagy különbség. Míg a foszforeszkáló fagyiból több mint 200 dollárba kerül egy tölcsér, a Xamaleón jégkréme egy átlagos kézműves fagyi áráért kapható.

www.huffingtonpost.com

(Fotó: www.facebook.com/IceXperience,  www.huffingtonpost.com)