Mindenkinek vannak olyan emlékképei gyermekkorából – még ha azt már homály fedi is, és az idő múlásával mindenre egy kicsit más szemszögből tekintünk –, amelyek úgy rögzülnek, mint jó vagy rossz élmény. Az idő haladásával ezek az emlékek megkophatnak, megszépülhetnek, de nem az intenzitástól függ az, hogy bevésődik-e emlékezetünkbe vagy sem. Ahogy telik fejünk felett az idő, úgy összekeveredhet egyik emlékkép a másikkal, elbizonytalaníthat, hogy melyik mikor is történt, vagyis az emlékek mozgékonyak. Olykor a semmiből kerülnek felszínre, egy hang, egy illat és érzés hozza ki belőlünk.

Gyermekkorunkban számos történést, élethelyzetet megélünk. Tapasztalunk jót és rosszat, boldogok és nagyon szomorúak is lehetünk. Ezeket felnőttként egész más színezetben tudjuk felidézni, de akkor is társul hozzá pozitív vagy negatív érzés.

A pozitív emlékképek közé tartozik az, amikor gyermekként nyugodtnak éreztük magunkat, mert tudtuk és éreztük szüleink szeretetét, támogatását. Bármi rossz történt velünk, szüleink, nagyszüleink megvigasztaltak. Ha beteg voltunk velünk virrasztottak, hogy ápoljanak. Velünk játszottak, örültek. Pozitív gondolatot ad az az érzés, amikor felidézzük magunkban, hogy gyermekként mennyire fáradhatatlanok voltunk. Tele voltunk energiával, élettel, életkedvvel, boldogsággal. Játék során sokszor érezhettük azt, hogy elrugaszkodtunk a valóságtól, időtlenség vett körül. Mintha nem is ott és nem is akkor lettünk volna. Sokszor érezhettük azt, hogy az idő cammog, csak vánszorog. Ez persze igaz arra az időre is, amikor az iskola falai között kellett lennünk. Ám az iskolában és a környezetünkben rácsodálkozhattunk a világra, az ott zajló csodákra, történésekre. Mint minden gyermek tele csodálattal és nyitottsággal tekintettünk a világba. Egy mese annyira magával tudott ragadni, hogy szinte megszűnt körülöttünk a világ, csak a mesének és a mesében éltünk.

A pozitív emlékek mellett felszínre törhetnek a negatívak is, úgymint a magányosság érzése. Egy költözés, egy kirándulás, távol a barátoktól, vagy a testvérektől, esetleg a családtól, akár fájdalmas érzésekkel törhet felszínre. A szégyen érzése is kellemetlen, de biztos, hogy mindenki megtapasztalta gyermekkorában, éppúgy, mint a veszteséget. Eltűnt egy kedves játék, elpusztult a házi kedvenc, hiányzott valamelyik családtag, barát. Arról nem is beszélve, hogy mennyi félelmetes helyzettel találkoztunk gyermekkorunkban. A legnagyobb félelmet mégis talán maga a sötétség keltette, éjjel minden olyan félelmetessé vált.

Minden bajunk a múltból ered, ezért érdemes felidézni magunkban a negatív emlékeket, mert ezek úgyis meghatározóbbak. A negatív emlékképet felidézve csatoljunk hozzá gondolatban egy pozitív, konkrét képet és fedjük le azzal a negatívat. Ez egy olyan módszer, amellyel enyhíthető vagy megszüntethető az olyan lelki fájdalom, amely tudat alatt nyomaszt.