Jump to content

A rabbi szex tanácsai

2014. 10. 13. 11:44

Ő volt Michael Jackson szellemi vezére, számtalan alkalommal volt vendége Ophrah Winfrey-nek, több tucat bestsellert adott el eddig is. Most pedig új könyvében őszinte, nyílt, modern, mégis hagyományos megközelítésével a házasélet szenvedélyének megtartásán fáradozik.

A kilencgyerekes Shmuley Boteach rabbi frissen megjelent könyvében meglepő nyíltsággal beszél a szexről és ad hasznos és sikamlós tanácsokat a boldog házaséletet illetően.

A 47 éves rabbi több száz éves zsidó törvényekre hivatkozva állítja, hogy egy férjnek minden alkalommal először a feleségét kell a csúcsra juttatnia, mielőtt a saját orgazmusára koncentrálna.

Egy interjúban, amit a New York Magazinnak adott, a New Jersey-be valósi vezető azt is elárulta, hogy az ortodox zsidókat mások hajlamosak gátlásosnak és frigidnek gondolni, de mi sem állhatna távolabb az igazságtól. Állítása szerint a vallásos zsidók számára a jó szex igenis nagyon fontos.

-Az orális szex is teljesen rendben van, akár csak az anális, miért ne? A szexuális segédeszközök is nagyszerűek! Ha pedig az asszony szadomazóra vágyik, az is természetes. Semmi nem-kóser nincs ezekben a dolgokban!

A Kóser vágy című könyv szerzője elmondta, hogy általában a fiatal szingli életmódról gondolják az emberek, hogy ilyenkor kell kipróbálni mindenféle vad dolgot, de szerinte éppen fordítva legyen: a házasságnak kell arról szólnia, hogy ’a csillárokon lengünk’.

Ezen felül további gyakorlati tanácsokkal is szolgál a rabbi, miszerint a misszionárius póz a legintimebb mind közül, de ezen felül is természetesen minden póz remek, a párok nézzenek egymás szemébe szeretkezés közben, illetve ne felejtsék el becsukni a mellékhelység és a fürdőszoba ajtaját, és ne mászkáljanak egymás előtt meztelenül, hogy eképp is fokozzák a kettejük közötti vágy mértékét. Ha pedig az asszonyok letakarják a hajukat a nyilvánosság előtt, az még erotikusabban fog hatni majd kettesben, hiszen a gyönyörű hajkorona „az egyik legszexisebb dolog a világon”.

A rabbi ezen kívül azt az ortodox törvényt is közönsége figyelmébe ajánlotta, mely szerint a házaspár minden hónapban 12 napon (a menstruáció hét napján és az azt követő ötön) keresztül szexmentesen kell hogy éljen. Ezen tucat aszkétikus napnak az elteltével a férfiember már szinte megőrül a vágytól, ami szintén a szenvedélyes és boldog házasság egyik alappillére.

A Kóser vágy című könyv nem az első nagy dobása a rabbinak, eddig legalább harminc könyve jelent meg, több alkalommal szerepelt az Oprah Winfrey Show-ban, a kilencvenes években pedig közeli barátja és szellemi vezetője volt Michael Jacksonnak.

(Daily Mail, kép: tsminteractive.com)