A másik oldalon pedig azok állnak, akik vagy még, vagy már nem szerettek volna gyermeket, de akár a védekezés ellenére, vagy éppen annak hanyagolása miatt egy lélek úgy gondolta, hogy meg szeretne születni erre a világra. Ez utóbbi esetben dönthetnek úgy a szülők, hogy megszakítják a terhességet, vagy hagyják, hogy a magzat megszülessen.

A várandósság mindenkinél más hatást vált ki, és egyáltalán nem elhanyagolható a nő, a család élethelyzete sem. Megtehetnek mindent azért, hogy a baba végre megszülessen, olyan is létezik, hogy vagy csak az egyik, vagy csak a másik, netalán egyik szülő sem akarja igazán a gyermeket. A legideálisabb természetesen az, ha örömmel fogadják az új családtag érkezését a leendő szülők és a környezetük is, de sajnos ez nem minden babának adatik meg. Bárhogy is legyen, mindenképp kihat az utód életére. Társadalmi elvárások sorát követjük, így az is egyfajta elvárás, hogy a gyermekünk megszületése után gondoskodjunk róla és a lehető legjobb körülményeket, feltételeket biztosítsuk felnövéséhez. Nemcsak társadalmi elvárás ez, hanem az anyai ösztön és szeretet sem enged mást. Legjobb esetben, de akkor is így kell tenni, ha a babát valaki nem várja. És ha ez így van, ha csak egyik szülő is meginog, már nem ugyanolyan feltételekkel indul az ilyen gyerkőc az életbe, mint az, akit nagyon vártak és mindent megtettek fogantatásáért, születéséért.

Milyen eséllyel indul a nem várt gyermek? Ha nem megfelelő az időzítés, vagy a körülmény, kétségbeejtő hír lehet a szülők számára, hogy egy újabb kis élet készül a világra. Még nem létező, nemtelen személyről van szó, a gondolatukban már ott szerepel egy ismeretlen lény, aki valami miatt nem jókor érkezik. Sok esetben arról van szó, hogy nem a babát utálják, és nem a babát nem akarják, hanem a szituáció, a felelősség, a nehézség, amely egy gyermek születésével, gondozásával, felnevelésével jár, az okoz kellemetlenséget. Sok család már a gyermek foganása előtt is olyan megoldatlan problémákkal küzd, amelyet csak súlyosbít egy újat családtag feltűnése.

Az a baba, akit nem várnak, már a pocakban fejlődve is másképp viselkedik, mint az a magzat, akire áhítoznak a szülők. A nem várt magzat nem mozog annyit, mintha rejtőzködne, hogy ne is vegyenek róla tudomást. Születése után is csendesebb, visszahúzódóbb, hogy ne is zavarja szüleit. Természetesen az ilyen gyermekkor, ezek a viselkedési stílusok megmaradnak felnőttkorban is, ha nem fokozódnak. Ha a szülők nem várják a babát, esetleg még fizikai behatást is gyakorolnak a magzatra, hogy ne szülessen meg, szintén kihat a gyermek életére, akár fizikailag is sérülhet, de lelkileg biztosan, ha odabent túléli az ilyen traumát.

A gyerekek számára létszükséglet a szeretet, főleg a szülői szeretet. Ha csak gondoskodnak róla a szülei, az édeskevés. Az a gyermek, akit egyik, másik, vagy netalán mindkét szülője eltaszított magától, nem szereti, egyértelműen önbizalomhiánnyal küzd, nem hiszi el, hogy őt bárki is tudja szeretni. Felnőtt életében hajlamos a szélsőséges viselkedésre. Pótolni szeretné azt a szeretet, amit nem kapott meg szüleitől, és ezt párkapcsolatában igyekszik megvalósítani. A másik véglet pedig az lehet, ha egyszerűen senkihez nem tud kötődni, mert fél a szeretett személy elveszítésétől. Így inkább óvja magát az ilyen kapcsolatoktól, egyáltalán, az emberektől.

A legnagyobb kincse egy gyermeknek tehát nem a legokosabb telefon, a legszuperebb tablet és technikai kütyü, vagy a megszámlálhatatlan játékok tömege, hanem a szeretet. A lehető legjobb eséllyel indítjuk útjukra gyermekeinket akkor, ha vártuk születését és azután is szeretetben neveljük, gondoskodunk róluk. Behozhatatlan hátránnyal küzdenek azok, akiket nem vártak, hogy világra jöjjenek, és születésük után is falakba ütköztek.